Amikor a Szovjetunió a Wehrmacht temetőjévé vált

2019. június 22. 08:38 Múlt-kor

„Csak be kell rúgnunk az ajtót és az egész elkorhadt építmény összeomlik.” Adolf Hitler, rendkívül képletesen, így foglalta össze a Szovjetunió ellen indítandó német offenzíva várható hatását. A hadserege korábbi sikereitől megrészegült náci diktátor azonban nagyot tévedett, a szovjetek nem adták olcsón a bőrüket.

Korábban

A német haderő 1941. június 22-én indította el támadását a Szovjetunió ellen. A Barbarossa hadműveletben, amely a világtörténelem legnagyobb katonai offenzívájaként vonult be a történelembe, több mint 3 millió német, és nagyjából 500 ezer, spanyol és francia önkéntes csapatokkal megtámogatott, román, magyar, szlovák, olasz, finn és horvát katona vett részt.

A kommunista óriás már az első csapásoknál megroggyant, a német ékek mélyen betörtek a szovjet határmenti területekre és sorra morzsolták fel a Vörös Hadsereg egységeit. Bár a szovjet haderő a katonák, tankok, és repülőgépek létszámában óriási fölényben volt a németekkel szemben, a Vörös Hadsereg szinte megbénult az első csapások alatt. A kezdeti összeomlás részben annak volt köszönhető, hogy a szovjetek rendelkezésére álló légi és szárazföldi harci járművek a németekhez képest alacsonyabb technikai színvonalon álltak, illetve annak is, hogy Sztálin 1937-ben nagyarányú tisztogatásba kezdett a Vörös Hadseregben. Ennek eredményeképpen nemcsak a hadsereg legfelsőbb vezetését likvidálták, de az alacsonyabb szinteken is összesen 7000 tisztet börtönöztek be vagy végeztek ki. A tiszti állomány ilyen mérvű megtizedelése után nem csoda, hogy az érdemi harci tapasztalatokkal rendelkező tisztek száma a támadás pillanatában nem volt kielégítő.

A gyors, kezdeti sikerek ellenére, a német gőzhenger azonban fokozatosan lelassult. A Szovjetunió sokkal nagyobb volt, mint Franciaország és a több ezer kilométeres frontszakaszon egyszerre ellátni három különböző hadseregcsoportot szinte lehetetlen volt. Miközben a németek utánpótlási vonalai egyre hosszabbak lettek, a szovjeteké egyre rövidültek, és egyre újabb és újabb bevethető csapatokat vonultattak fel a németekkel szemben.

A Wehrmacht egyszerűen kifutott az időből. Hitler háborúja a meglepetésre és az összehangolt, koncentrált támadásokra épített, amelyekben az ellenséget rövid időn belül felmorzsolták. A németek viszont nem voltak felkészülve arra a hosszantartó fegyveres konfliktusra, amely a végtelen orosz síkságon várt rájuk. Amikor a Közép hadseregcsoport októberben megindította támadását Moszkva ellen, a teljes német haderő, köszönhetően a kiépítetlen, rossz állapotban lévő orosz útrendszernek, szó szerint elakadt a sárban. A Wehrmacht csak novemberben a hideg idő beköszöntével kísérelhette meg, hogy egy utolsó, huszáros rohammal bevegye Moszkvát. A támadást azonban december 5-én egy szovjet ellenoffenzíva megakasztotta. A németek utolsó tartalékaikat is felélték, katonáik a nem megfelelő téli ruházat hiánya miatt fagyási sérülésektől szenvedtek és az iszonytató hideg mellett a fertőző betegségekkel is meg kellett küzdeniük.

A Barbarossa hadművelet Moszkva külterületén végül kimúlt, a német villámháborús elképzelések összeomlottak, a végső diadal esélye a Harmadik Birodalom számára elszállt.