Mit keres egy mezítelen szolga a 2200 éves sírban?
2018. október 2. 15:52 Múlt-kor
Olaszországban nemrégiben egy 2200 éves sírkamrára bukkantak, amelynek freskóin többek között egy boros kancsót és egy vázát tartó, mezítelen férfit is ábrázoló festmény látható. A szakértők szerint egykoron egy lakomát ábrázolhatott a feltűnően színpompás falfestmény, ám már csak a ruhátlan szolga maradt meg belőle épen.
Korábban
A Cumae ősi városában feltárt, színes freskókkal díszített sír díjnyertes találat, vélik az olasz régészek, akik azonban hozzátették: a Krisztus előtti 2-3. században készített freskó abban az időben már „retrónak” számított. Az ilyen stílusú freskók ekkorra már körülbelül 100-200 éve kimentek a divatból, tették hozzá.
Habár egy ruhátlan szolgáló (vagy beosztott) ábrázolása a mai korszellem szerint meglehetősen becsületsértő és embertelen lenne, akkoriban nem számított annak. Azokban és a következő évszázadokban a mezítelenségre a lét természetes állapotaként tekintettek. Az elítélt bűnözőkről, de például a női gladiátorokról is tudjuk, hogy olykor mezítelenül harcoltak a Colosseumban.
Cumae városa Nápolytól mintegy 25 kilométerre északnyugatra található, közvetlenül a Tirrén-tenger partján, Campania régióban. Feltehetően a Kr. e. VIII. század második felében alapították görög kereskedők, akik Euboia szigetéről (valószínűleg Cumából) érkeztek a helyszínre. Cumae volt az első görög kolónia a félszigeten, ám például Szicíliát már néhány évtizeddel hamarabb elkezdték meghódítani a kalandor görögök. Cumae évszázadokon át a terület legfontosabb görög városa volt, az etruszkok legyőzése is főként a flottájának köszönhető. A római köztársaság megalapítása után itt élt száműzetésben az utolsó római király, Lucius Tarquinius Superbus.
A régészek 2001 óta dolgoznak az ókori város körüli területeken, különösen a görög szentély, az utak és a nekropolisz körül. Több száz síremléket tártak fel azóta, a legtöbbjük boltíves temetkezési kamra, amelynek falait vulkáni tufából építették.
A jelenlegi felfedezésre 2018 júniusában került sor, ám csupán szeptember legvégén tárták a nyilvánosság elé. A nyilatkozatok szerint a kamrában három sírhely található. Belépni az építmény homlokzatán lévő ajtón lehet, amely egy jókora kőtömbbel volt lezárva. Sajnos a sírrablók megtalálták a módját valamikor az elmúlt két évezredben, hogy kifosszák a gyönyörű sírkamrát, ám néhány otthagyott sírmelléklet segítségével a szakértők viszonylag pontosan meg tudták állapítani, hogy mely évszázadban épült. Az igen nagy tér és az igényes freskók alapján elmondható, hogy tehetős emberek temetkeztek ide.
Magának a festménynek szokatlanul nagy a színpalettája. A nekropoliszban számos hasonló sírtömböt tártak már fel, azonban ezeknek a freskói főként csupán vörös és fehér színekben pompáztak, magyarázták az olasz régészek. Ám a mezítelen szolgát is ábrázoló falfestmény alkotói a barnától és a rózsaszíntől kezdve a feketén át a sárgáig számos színt használtak. A freskó nagy része az idők során tönkrement, és a vakolattal együtt a földre omlott. A kutatók úgy vélik, egy lakomát jeleníthetett meg egykoron az alkotás. A további állagromlás elkerülése végett a szakértők úgy döntöttek, a falfestményt, valamint a földön talált, még megmenthető darabjait elmozdítják jelenlegi helyükről, és a tervek szerint összerakják a kirakóst.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap