Végre hazatérhetne Rómába a kétezer éve száműzött Ovidius
2017. december 18. 11:38 MTI
Róma rehabilitálta Publius Ovidius Naso ókori költőt, akit több mint 2000 éve száműzött a városból Augustus császár. A Metamorphoses szerzője a Fekete-tenger partján fekvő Tomisban (a mai romániai Konstancában) halt meg 43-ban, élete végéig reménykedve a kegyelemben.
Korábban
Az olasz főváros közgyűlése csütörtöki ülésén egyhangúlag elfogadta a büntetés visszavonását. A határozatot a többségi 5 Csillag Mozgalom javasolta, hogy „jóvátegyék a súlyos igazságtalanságot”, melyet a Metamorphoses szerzője szenvedett el, amikor Kr. u. 8-ban a Fekete-tenger partján fekvő Tomisba (a mai romániai Konstancába) száműzték, ott halt meg 43-ban, élete végéig reménykedve a kegyelemben.
Hosszú út vezetett a döntésig, mely korábbi két ítéleten alapul, mindkettő felmentette a költőt.
2012-ben Ovidius szülővárosa, Sulmone (az ókori Sulmo) hozta meg egyhangúlag a felmentő határozatot és továbbította Rómának. Az első tárgyalást 1967-ben tartották neves ókorkutatók részvételével, 2011-ben másodfokon már bírák előtt érveltek.
Az 5 Csillag Mozgalom beadványa emlékeztette a közgyűlést arra, hogy 2008-ban Firenze városa hivatalosan rehabilitálta Dante Alighieri reneszánsz költőt, akit a guelfek és ghibellinek harcának közepette 1302-ben száműztek szeretett szülővárosából.
Az Ovidiust felmentő határozat kitér arra is, hogy a döntés „a római jog szabályain alapul, nyilvános eljárás előzte meg és a szenátusnak kellett jóváhagynia, ellentétben Augustus császár ítéletével, melyet a szabályokat megszegve hozott”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap