A több évszázadon át uralkodó Árpád-ház szentek és boldogok sorát is adta az egyháznak. Eleinte elsősorban férfiakat, utóbb már nőket is. A legismertebbek Szent Margit és Szent Erzsébet, alább azonban egy másik Erzsébetnek, Árpád-házi Boldog Erzsébetnek az életére vetünk egy pillantást. Előélete alapján aligha gondolta volna bárki, hogy később boldoggá avatják. Korának igazi botrányköve volt, amikor megszöktette magát a kolostorból, hogy elnyerje szíve választottját.

Erzsébet 1255 körül született, V. István (1270–1272) és Kun Erzsébet lányaként. Pontos születési évét nem ismerjük, az viszont apja 1265. évi okleveléből kiderül, hogy az idő tájt már a Nyulak szigeti domonkos apácakolostor lakója a nagynénjével, a később szentté avatott Margit hercegnővel együtt. Állítólag négyéves kora óta élt az apácák között, ha ez igaz, akkor Erzsébet volt a későbbi királyi pár második lánya. A szülei előtt vélhetően Margit példája lebegett, aki háromévesen került a később róla elnevezett sziget kolostorába.

A későbbi V. István számára alighanem presztízsértéke volt annak, hogy nemcsak az apja, hanem ő is képes arra, hogy egy lányát felajánlja a domonkos apácakolostor számára. Erzsébetet 1263-ban 8-9 évesen szentelték apácává (életkorával túl-, illetve alulszárnyalta még a híressé vált nagynénjét is). Az apja és a nagyapja közötti viszályok nem hagyták érintetlenül a családját, hiszen anyja és testvérei az 1264–65. évi belháborúban IV. Béla (1235–1270) fogságába estek. A Nyulak szigetén élő apácák azonban megúszták a közvetlen harci cselekményeket, Margit még szerepet is vállalt a két fél kibékítésében.

Erzsébet kolostori életéről keveset tudunk. A fennmaradt forrásokból értesülünk arról, hogy Erzsébet, amikor még kislány volt, a nagynénjét imádkozás közben úgy zavarta meg, hogy megveregette Margit hátát, miközben az ciliciumot, azaz szögekkel kivert övet viselt. Bár a nagynénje megfeddte ezért, a XVI. század elejéről fennmaradt magyar nyelvű Margit-legendából úgy tűnik, hogy követte a később boldoggá, majd szentté avatott rokon példáját, és a legalantasabb kolostori feladatokat is elvállalta. A legendának ez a változata szinte Margit mellé emeli Erzsébetet. Hevenesi Gábor jezsuita pap az 1695-ben megjelent Régi Magyar Szentség című munkájában külön fejezetet szentelt V. István lányának, akiről azt írja, hogy életének második felében pápai utasításra elhagyta Magyarországot, hogy Nápolyban éljen testvérének, Máriának a közelében, ahol 1285-ben hunyt el. Legfontosabb erényei egyikeként az alázatosságot nevezte meg.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyár számában olvasható.