Szamár- és birkaürülék egy méteres vastagságban – 1500 éves istállóra bukkantak
2016. szeptember 13. 10:42 MTI
Ezerötszáz évvel ezelőtti istálló maradványaira bukkantak a Negev-sivatagban - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az egykor nabateus, római, majd bizánci uralom alatt álló Avdat város romjainál talált épület eredeti rendeltetése nem lehet kétséges, ugyanis közel egy méteres vastagságban borította szamarak és birkák megszáradt ürüléke a padlózatot - közölték a feltárást végző Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei.
Korábban
A hegyoldalba vágott bizánci kori kőépítmény ásatásait az amerikai Scott Hacking professzor közösen végezte izraeli kollégájával, Tali Erickson-Ginivel. Az istálló egykori tulajdonosai valószínűleg szerzetesek voltak. A régészek megtalálták a kőmedencéiket is, amelyek segítségével etették és itatták az állatokat. A hetedik század elején Avdatot sújtó földrengés pusztíthatta el az épületet.
Daniel Fox, a Bar Ilan Egyetem régész-botanikusa is részt vett a kutatásban, ő korabeli magokat és különböző szerves maradványokat gyűjtött be, amelyekkel majd meghatározhatják az egykor ott élt emberek táplálékát. A sivatagi éghajlat szárazsága miatt kiváló állapotban voltak az építményben megtalált szőlőmagok, segítségükkel azonosíthatják a korabeli növények DNS-ét, és megtudhatják miféle szőlőket termesztettek ezen a vidéken ezerötszáz évvel ezelőtt.
A régészeti munkálatokban részt vettek egy környékbeli középiskola diákjai is, akik a kiásott föld átszitálásában, valamint a padlót borító szerves anyag összeszedésében és kihordásában segítettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap