Kreol vér is folyt a „modern rasszizmus atyjában”

2016. július 14. 08:32 MTI

Kétszáz éve, 1816. július 14-én született Joseph Arthur de Gobineau francia diplomata, író, akit az utókor a "modern rasszizmus atyjaként" tart számon. Kortársai íróként, költőként, közel-keleti és brazíliai útleírások szerzőjeként ismerték és becsülték, ő maga azonban fajelméleti művét tartotta legfontosabb munkájának.

Korábban

Hivatalnok nemes család sarja volt, elkötelezett royalista apja Napóleon uralma alatt börtönben is ült. Gobineau ereiben kreol vér is folyt, anyai nagyanyja ugyanis Haitiről származott. Családja 1830-tól Svájcban élt, itt végezte el a gimnáziumot, tökéletesítette német tudását és perzsául is tanulni kezdett. 1835-ben visszatért Párizsba, kisebb hivatalokat töltött be, novellákat írt és bekerült az arisztokrata irodalmi körökbe. Barátságot kötött Alexis de Tocqueville-lel, aki 1849-ben, rövid külügyminisztersége idején Gobineau-t tette meg titkárának.

A következő három évtizedben követként szolgált Svájcban, Perzsiában, Görögországban, Brazíliában és Svédországban. A legfelsőbb körökben forgott, 1876-ban elkísérte barátját, II. Péter brazil császárt Oroszországba és az Oszmán Birodalomba, ahol II. Sándor cárnak és II. Abdul-Hamid szultánnak is bemutatták. Konstantinápolyból Rómába utazott, itt magánkihallgatáson fogadta IX. Piusz pápa, és megismerkedett Richard Wagnerrel. A német zeneszerzőre olyan nagy hatással voltak Gobineau a fajokkal kapcsolatos gondolatai, hogy népszerűsíteni kezdte őket, a Wagner zenéjéért rajongó Gobineau-t pedig - francia létére - a Bayreuthi Kör tagjává is megválasztották.

A konzervatív gondolkodású Gobineau megingathatatlanul hitt az arisztokrácia vele született felsőbbrendűségében, megvetette a demokráciát. Hite szerint az arisztokrácia hatalmának elvesztése egyet jelentett az európai civilizáció hanyatlásával, számára a társadalmi rombolás az 1789-es forradalommal kezdődött. Az 1848-as forradalmak okozta sokk hatására, Manfredine című epikus költeményében vetette először papírra a fajokkal kapcsolatos elméletét, amelyet részletesen az Értekezés az emberi fajok egyenlőtlenségéről című, 1853-1855 között írt négykötetes művében fejtett ki. Ebben a természettudományos, pozitivista kutatás tényanyagából kiindulva, és a modern biológia alapelveit meghamisítva megteremtette a felsőbbrendű ember, a faj mítoszát.

Elmélete szerint három faj létezik: a legkevésbé fejlett fekete, a középszerű sárga és az értelem, erkölcs és akaraterő tekintetében mind fölött álló fehér. (Ugyanakkor megjegyezte, hogy a sárga és fekete nők ellenállhatatlan szexuális varázsukkal rabul ejtik, "a fajok keveredésére késztetik" a fehér férfiakat.) A fehérek közül is kiemelkednek az árják, akiket testi szépségük, magasságuk, intelligenciájuk, művészi kreativitásuk és harci kedvük tesz fajuk elit csoportjává. Árjákon nem a német népet értette, inkább a teutonokat és a vikingeket, akik annak idején meghódították Európát. Úgy vélte, a civilizációk sorsa faji összetételüktől függ: felemelkedésük egy felsőbbrendű faj, azaz az árják hódításának köszönhető, bukásukat pedig a fekete és sárga fajokkal történő ártalmas keveredés okozza. Gobineau nem volt nacionalista, sem antiszemita, az 1848-as forradalmakból és az 1871-es párizsi kommünből azt a következtetést szűrte le, hogy az európai civilizáció a végső hanyatlás útjára lépett. Politikai programot nem hirdetett, művét az emberi társadalmak életét mozgató mechanizmusok tudományos elemzésének szánta.

Gobineau-ról kevésbé ismert, hogy a reneszánsz nagy rajongója volt, irodalmi alkotásai közül jelentős a reneszánszról szóló, öt nagy részre tagolt élőképsorozata, amelyben Itália történelmének 1490 és 1560 közé eső hét évtizedét elevenítette meg. Kortársai íróként, költőként, közel-keleti és brazíliai útleírások szerzőjeként ismerték és becsülték, ő maga azonban fajelméleti művét tartotta legfontosabb munkájának. Az utókor számára is ez a műve őrizte meg nevét. Később sokan és sokszor merítettek ihletet gondolataiból, ám elméletét más formába öntve, könyvét és cikkeit átszerkesztve, saját eszmerendszerük igényei szerint hivatkoztak rá. Amerikai fordítói, J. Nott és H. Hotze a feketék alsóbbrendűségének igazolására, a nácik antiszemita ideológiájuk alátámasztására használták.

Gobineau árjának, a vikingek leszármazottjának tartotta magát, ennek igazolására 1879-ben megírta a viking Ottar Jarlról szóló ál-családtörténetét. Élete végén az európai civilizációt leromboló kínai inváziótól (sárga veszedelem) való félelem foglalkoztatta. Faji értekezése a francia-kínai háború 1884-es kitörésekor lett igazán népszerűvé honfitársai körében, akik lelkesen olvasták az ázsiai népről szóló negatív leírásait. Fő műve népszerűvé válását már nem érte meg, 1882. október 13-án, 66 éves korában Torinóban meghalt.