2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megkezdték Jézus sírjának felújítását Jeruzsálemben

2016. május 31. 09:59 MTI

Megkezdődtek az átfogó munkálatok Jézus sírjának felújítására a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában. Állványzatot és egy fém szerkezetet emeltek a szent helyszín köré. A ferences rendhez tartozó Szentföld őrzője kolostor márciusban jelentette be, hogy meg kell menteni a sír fölötti kápolnát az összeomlástól.

A sírhely szerkezete és márványtömbjei alaposan tönkrementek az idők során, már évtizedek óta egy vasból készült támasztószerkezet tartja meg a bazilika belsejében lévő, több méter magas márványból épített szentélyt, amelyet azon hely fölé emeltek, ahol a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték.

A görög ortodoxok, az örmény egyház és a római katolikus ferences rend közösen végzi el a helyreállítást, amelyet a görög kormány és magánadományok is segítenek. Március elején Athénban konferenciát rendeztek a felújításról, ahol a szentélyt felmérő több görög tudós is ismertette véleményét az építmény állapotáról. Szerintük a márványépület romlásához legnagyobb mértékben a nedvesség, a nagyszámú látogató járult hozzá, de káros hatása van az égő gyertyáknak is, amelyek olaj- és faggyúlerakódásokat okoznak. A helyreállítás várhatóan 2017 elején fejeződik be. A munkálatok idején folyamatosan nyitva lesz és látogatható marad a kereszténység egyik legfontosabb zarándokhelye.

Az első templomot Jézus sírhelye fölé I. (Nagy) Konstantin császár emeltette a negyedik század elején. Ezt az évezredek során többször lerombolták majd újjáépítették. A jelenlegi márvány szentélyt 1809 és 1810 között húzták fel török-barokk stílusban a bazilika hatalmas kupolája alá egy tűzvész követően, amely az egész hatalmas épületnek súlyos károkat okozott.

Noha a bazilika belsejében lévő szentély az építészek szerint statikailag eleve sérülékeny volt, mégis kiállta az idők próbáját, és még az 1927-es Richter-skála szerinti 6,2-es erejű földrengésben sem omlott össze.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár