Elveszett angolszász szigetre bukkantak egy angol falu területén
2016. március 8. 17:09
Brit régészek egy korábban ismeretlen angolszász sziget nyomaira bukkantak – jelentették be nemrég a Sheffieldi Egyetem kutatói. A felfedezést a szakma az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb brit régészeti szenzációjaként értékelte.
Korábban
A sziget nyomaira a lincolnshire-i (Kelet-Anglia) Louth mellett található Little Carlton faluban találtak rá. Az egykori közép angolszász települést Graham Vickers, egy helyi amatőr régész fedezte fel. Miközben éppen a szántóföldön kutatott fémdetektorával, egy díszes, 8. századra datálható íróeszközt, ún. stylust talált. Vickers értesítette az illetékes hatóságokat, majd visszatért a lelőhelyre, ahol további leletek százaira bukkant, amelyek pontos helyét egy GPS-rendszerrel állapította meg.
Többek között 20 stylus, mintegy 300 ruhatű, számos 7-8. századi érme (sceatta), valamint egy kis ólomtábla is előkerült, rajta a Cudberg (angolszász női név) felirattal. Később a Sheffieldi Egyetem kutatói állati csontokat és kerámiákat is találtak a lelőhelyen.
„Ez egy hely nemzetközi jelentőségű lelőhely” – áll Hugh Willmott, az egyetem régészeti osztályának kutatója által kiadott közleményben. A szakértők úgy vélik, a szigeten egy monostor állhatott, de az sem kizárt, hogy a település kereskedelmi központként funkcionált. A kutatók ennél bővebb információval egyelőre nem szolgálhatnak, mivel csak nemrég kezdték meg a terület feltárását.
A szakemberek geofizikai és magnetometriás vizsgálatok, valamint 3D-modellezés segítségével digitálisan rekonstruálták a középkori vízszintet. A sziget, amely vízfolyásokkal kapcsolódott a külvilághoz, sok évszázaddal ezelőtt feltehetően központi szerepet töltött be a mai Lincolnshire területén. Az egyetem diákjai már kilenc próbaárkot is megnyitottak, amelyek alapján úgy tűnik, a területen ipari tevékenységet is folytattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap