Felszámolnák a „lengyel haláltáborok” kifejezést Auschwitzban
2016. február 16. 17:30 MTI
A "lengyel haláltáborok" kifejezés felszámolása céljából indított el kedden egy számítógépre letölthető többnyelvű szövegjavító applikációt az auschwitzi múzeum. Csak az év eleje óta több mint 2200 esetben fordult elő szövegekben a kifejezés.
Korábban
Varsó rendszeresen helyesbítésért folyamodik, amikor a világsajtó vagy a politikusok a "lengyel koncentrációs táborok" megfogalmazással élnek, és próbálja felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy az ilyen megnevezés sértő és ellentmond az igazságnak, mert a táborokat a náci németek hozták létre a megszállt Lengyelország mai területén.
A múzeum alig egy nappal azután indította el alkalmazását, hogy a lengyel igazságügyi tárca bejelentette, pénzbírsággal, vagy akár 5 év szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki "nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva" Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolja, vagy ezt sugalló kifejezést használ. Barack Obama amerikai elnök 2012-ben használta a "lengyel haláltáborok" kifejezést, amiért később elnézést is kért.
Az ingyenesen letölthető Remember (Emlékezni) nevű alkalmazás segít elkerülni a "lengyel koncentrációs táborok" és "lengyel haláltáborok" kifejezések használatát azáltal, hogy ezeket automatikusan aláhúzza a leírt szövegekben és alternatívákat kínál helyettük 16 különböző nyelven, köztük magyarul is. A téves kifejezések gyakoriságát mutatja, hogy az alkalmazás honlapja szerint csak az év eleje óta több mint 2200 esetben fordult elő szövegekben a "lengyel haláltáborok" kifejezés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.