Ritka színes fotók a 19. század végi Nápolyról
2016. január 6. 16:13
A görög telepesek által Kr. e. 471-ben alapított Neapolisz (jelentése: új város – a régi város tőle nyugatra, Paleopolisz volt) kiváló stratégiai helyzete még az athéni Periklész figyelmét is felkeltette, akinek köszönhetően a fiatal város hatalmas fejlődésnek indult. Ebből az időszakból származik a teleplés alakját a mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amely az athéni kikötő, Pireusz vonalait másolta. Nápoly az ókor után a középkorban, majd az újkorban is meghatározó szerepet kapott: a rómaiak után a bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, majd a Bourbonok uralkodtak a gazdag kikötőváros, és a róla elnevezett, 1282 és 1816 között létező Nápolyi Királyság felett. Garibaldi seregei 1860. szeptember 7-én éljenzés és virágeső közepette vonultak be a városba, amely az egységes Olaszország részévé vált. Az 1870-ben létrejött új állam északi része hatalmas fejlődésnek indult, míg a dél-itáliai régiókban, így a pizza őshazájában, Nápolyban is sohasem látott mértékben nőtt a szegénység, a bűnözés, és maffiahálózatok kezdték uralni a térséget. Dél-olaszország nem hivatalos fővárosában 1884-ben súlyos kolerajárvány is nehezítette a lakosok életét. A római kormányok a törvények útján igyekezték a dél elmaradottságát csökkenteni, így Nápoly lakossága jelentős növekedésnek indult (az 1861-es 480 ezerről 1911-re már 751 ezerre emelkedett), a városrendezési munkálatoknak köszönhetően a település élhetőbbé vált. A forgalmasabb útvonalak kiépülése mellett hatalmas bérkaszárnyák nőttek ki a tengerparton, kiépültek a Nápolyba vezető és onnan kiinduló vasutak, elkészült a földalatti vasút. Az 1910-es évekre Nápoly világvárossá vált, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A vintag.es képösszeállításában a századforduló előtti Nápoly képe jelenik meg előttünk.
Korábban
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Hitler
- A bukás árnyékában – Hitler utolsó őrült terve
- A történelem legkegyetlenebb diktátorai
- Mit gondolt Hitler, amikor meglátta Chaplin „A diktátor” című filmjét?
- A németek szabadsága is odaveszett a Reichstag tüzében
- Aki túlélte Hitler és Sztálin merényleteit is
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Rooseveltnek és Hitlernek is dolgozott a német üzletember
- A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
- Hitler a lövészárokban tett szert katasztrófákhoz vezető küldetéstudatára
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20