Tutanhamon szakálla újra a régi
2015. december 17. 09:37 MTI
Befejezték Tutanhamon halotti maszkjának restaurálását; a világhírű aranymaszk letört szakállának helyreállítását röviddel azelőtt fejezték be, hogy a műkincset szerdán délután visszahelyezték eredeti helyére, a kairói Tahrír téren álló Egyiptomi Múzeum vitrinébe.
Korábban
Több mint kilenc héten át folytak a munkálatok, amelyekről a restaurációval megbízott egyiptomi-német szakértői csoport vezetője, Christian Eckmann beszélt az ünnepélyes alkalmat kísérő sajtótájékoztatón. "Mindenki emlékszik arra, ami 2014. augusztus 14-én történt, amikor is a vitrin karbantartási munkálatai alatt a maszk baleset áldozatává vált" - kezdte Eckman. Felidézte, hogy egy elhamarkodott akció során "helytelenül alkalmazott" anyaggal rögzítették a szakállt, amely "tele volt a (szóban forgó epoxi) gyanta maradványaival".
A nemzetközileg elismert fémspecialista arra emlékeztetett, hogy az aranymaszkot 1922-ben eleve meglazult szakállal fedezte fel Howard Carter brit régész, majd ő volt az, aki először levette az instabil darabot a fejrészről. Eckman szerint a szakállt több mint húsz évvel később, 1946-ban rögzítették, és most az akkor használt anyag engedett a maszkot ért behatásnak.
A mostani munkálatok előkészületeként lézeres szkennelés segítségével létrehozták a maszk negatív mását, amely lehetővé tette a 3300 éves sérülékeny lelet tárolását és szállítását. "A legnagyobb kihívás először is a szakáll eltávolítása volt. Ezt kizárólag mechanikus úton, fából készült eszközökkel (...) hajtottuk végre, hiszen a fémszerszámok megkarcolták volna az aranymaszkot" - mondta Eckmann.
Mamdúh ed-Damáti műemlékvédelmi miniszter is felszólalt, aki az incidens pozitív oldalát emelte ki, mondván, hogy most először adódott alkalom a maszk átfogó megvizsgálására. Ennek során kiderült például, hogy eredetileg természetes viaszt használtak a szakáll rögzítéséhez, ezért a szakértői csoport most is ezt a ragasztószert használta. Németország szeptemberben 50 ezer eurót ajánlott fel az egyiptomi hatóságoknak a restaurálás elvégzésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap