2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kossuth mellszobrától a 19. századi lőfegyverekig – különleges kincsek a BÁV aukcióján

2015. november 3. 18:45

Igazi művészeti csemegékre számíthat, aki november 10-11-12-én ellátogat a BÁV MOM Kulturális Központban megrendezendő 67. Művészeti Aukciójára. A 20. századi ékszerművészek kiemelkedő alkotásai, valamint a Zsolnay-kerámiák gazdag kollekciója mellett többek között a magyar festőművészet legnagyobb alakjainak alkotásaira is licitálhatnak az érdeklődők.  

A mintegy 250 darabos, rekordnak számító, közel 100 millió forint kikiáltási árról induló, gazdag aukciós ékszerválasztékban a 20. század ékszerművészetének kimagasló darabjai és kollekciói fedezhetők fel, szinte minden ékszertípusból a drágább, a mívesebb és a mutatósabb darabokat vonultatja fel.

A BÁV szakértői ezúttal is igen változatos festményanyagot állítottak össze. A 17. századi holland festő, Barend Gael Fogadó című festményén kívül Derkovits Gyula, Fényes Adolf vagy a jelentős életművel bíró Iványi Grünwald Bélának is több festménye szerepel az aukción. Ferenczy Károly Ananász című, 1911-ben festett művét hosszú ideig nem láthatta az aukciós közönség. A kép a mester csendéletfestészetének figyelemre méltó alkotása. A végtelen harmónia és nyugodt derű árad Szőnyi István Ablakban című alkotásából. Nem kerülhetik el a gyűjtők figyelmét Rippl-Rónai pasztell női portréja mellett Márffy Ödön, Csók István, Vaszary János, Egry József, Tóth Menyhért és Kádár Béla rendkívül kvalitásos művei sem.

Az aukció harmadik napján a nemzetközi műtárgypiacon is keresettnek számító, különleges Zsolnay kerámiák gazdag kollekciója várja a vásárlókat. Az aukciós tételeken keresztül szinte napjainkig végigkísérhetjük a gyár múltját, kiemelkedő alkotóinak munkáit, forma és mintakincsük gazdagságát. A fegyvergyűjtőknek ajánlhatók a 19. századi kardok és lőfegyverek mesteri darabjai, a kisplasztikák kedvelőinek pedig Albert főherceg és I. Ferenc József jelzett ezüst lovas szobra, valamint Kerényi Jenő és Schaár Erzsébet modern munkái.

A teljes katalógust ide kattintva érheti el.

A kiállítást november 8-ig a BÁV Aukciósházban(1052 Budapest, Bécsi u. 1.) tekinthetik meg.
Árverés: 2015. november 10-11-12. 17:00 - MOM Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz u.18.)
2015. november 10., kedd 17.00 - Ékszerek árverése
2015. november 11., szerda 17.00 - Festmények, bútorok és szőnyegek árverése
2015. november 12., csütörtök 17.00 - Műtárgyak árverése

Amennyiben elfoglaltsága nem teszi lehetővé személyes részvételét az  aukción, vételi ajánlatát akkor is fogadják, telefonos megbízását teljesítik. Keresse Tóth Nóra, művészettörténész, aukciós menedzsert: [email protected], 06-1-429-3024

Az aukciós katalógust ide kattintva tudja letölteni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Barend Gael: Fogadó előttFerenczy Károly: AnanászPólya István: KörtáncPietro Antonio Rotari: Levelet olvasó nőApáti Abt Sándor: Kossuth Lajos mellszobraIványi Grünwald Béla: Naplemente a BalatononMargitay Tihamér: A váratlan látogatóRippl-Rónai József: Lőwy Ernőné portréja (Prémgalléros hölgy)Szőnyi István: AblakbanGyalogostiszti szablya, huszártiszti szablya és gyalogostiszti kard a 19. századbólAugustin-féle gyutacsos perkussziós puska és M. Lorenz lovassági pisztolyKovácsoltvas mellvért a 19. század elejéről

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár