Kétezer éves sírokból lopott aranykincseket kapott vissza Kína
2015. szeptember 22. 13:46 MTI
Kétezer éves sírokból lopott 24 aranytárgyat adott vissza Kínának egy francia műgyűjtő hétfőn - jelentette be a kínai kulturális örökség hivatala. Christian Deydier, a francia régiségkereskedők szövetségének elnöke az északnyugat-kínai Kanszu tartományba látogatott, hogy átadja a műtárgyakat, melyek a tartományi múzeum gyűjteményébe kerültek.
Korábban
A kincsek a kanszui Tapucsesan sírjaiból származnak, ahová a Csin-királyság (Kr. e. 770-476) lakói temetkeztek. Deydier és Francois Pinault, egy másik francia gyűjtő júliusban már visszaadott 32 tárgyat, melyek ugyanazokból a sírokból származtak. Ez volt az első alkalom, hogy a kínai és a francia kormány tárgyalásait követően kulturális emlékek jutottak vissza az ázsiai országba.
A sírokat bemutató kiállítás megtekintése közben Deydier elmondta, reméli, a tapucesani sírok összes, külföldre került kincse hamarosan "visszatér származási helyére". Az 1990-es években a tapucsesani sírokat kifosztották, kincseiket - köztük aranytárgyakat - nagy számban csempésztek külföldre. Az aranytárgyakkal talán koporsókat vagy lovak páncélzatát díszítették. Kína sokat tesz azért, hogy temetőiből vagy a királyi palotáiból lopott, külföldre csempészett, múzeumok vagy magángyűjtemények tulajdonába került műkincsek visszajussanak az országba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap