10 tény a Salói Köztársaságról
2015. augusztus 25. 08:27
Korábban
1. Az Olasz Szociális Köztársaság (Salói Köztársaság, RSI) 1943 szeptemberétől 1945 áprilisáig fennálló észak-olaszországi fasiszta bábállam német nyomásra alakult meg.
2. A fasiszta Olaszország vezetőjét, Benito Mussolinit 1943. július 25-én menesztették posztjáról, és III. Viktor Emánuel olasz király elrendelte letartóztatását.
3. Mussolinit egy Otto Skorzeny által vezetett SS-alakulat szabadította ki szeptemberben 12-én. Hitler parancsára az ex-Duce vezetésével szeptember 23-án megalakult a salói bábállam.
4. Mivel Mussolinit a legtehetségesebb támogatói cserbenhagyták, kormányát kénytelen volt másodvonalbeli, szélsőségesen fasiszta politikusokkal feltölteni.
5. A köztársaság névleg önálló volt, valójában azonban a németek irányítása alatt állt. Mussolininak nem volt saját autója, telefonhívásait pedig egy német katonai vonalon bonyolította.
6. A salói bábállam fennállása alatt Mussolininak rendkívül megromlott a viszonya feleségével, mivel az asszony egyre többször szólt bele politikai ügyekbe.
7. 1944. augusztus 12-én SS-katonák partizánveszélyre hivatkozva 560 helyi lakost, köztük 110 gyereket és 8 terhes nőt végeztek ki a Pisa melletti Sant’Anna di Stazzemában, majd nyugodtan megebédeltek.
8. 1945 tavaszára már mintegy 250 ezer ellenálló küzdött a fasiszta állam megdöntéséért. Becslések szerint a harcokban 72 ezer partizán vesztette életét.
9. 1944. szeptember 29. és október 5. között Marzabottóban, a salói bábállam történetének legtöbb halálos áldozatot követelő mészárlása során mintegy 800 polgári személyt, köztük 100 kiskorút végeztek ki SS-katonák.
10. 1944-ben hozták létre az ún. Servizio Ausiliario Femminilét, a fasiszta hadsereg munkáját segítő, kizárólag nőkből álló fegyveres alakulatot. A szervezetnek 6000 tagja volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap