2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Azonosították a Waterloonál talált csontvázat

2015. április 9. 08:59

Azonosították azt a katonát, akinek csontvázát még három éve találták meg a waterlooi csatamezőn. A 23 évesen életét vesztő katona a főleg hannoveriekből összeverődött német légió egykori tagja volt.

A 23 éves Friedrich Brandt közlegény az angolok német légiójában (King's German Legion, KGL) szolgált, és egy végzetesnek bizonyuló mell-lövés okozta halálát 1815. június 18-án. Habár - leszármazott hiányában - nem lehet DNS-vizsgálattal megerősíteni az illető személyazonosságát, a körülmények ismerete egyértelműsíti, hogy az elesett katona Friedrich Brandt volt.

A katona maradványait egy parkoló alatt találták meg 2012 júniusában. Koponyáját egy munkagép véletlenül összetörte, de amint a munkások a többi csontot megpillantották, azonnal értesítették Vallon-Brabant tartomány régészeti minisztériumát, amelynek szakemberei a helyszínre siettek. A régészek egy gyakorlatilag ép csontvázat találtak: csak az elhunyt lábcsontja, illetve néhány kézcsont hiányzott. A mindössze 155 centiméter magas katona gerince ferde volt, így ma aligha számítana alkalmasnak a katonai szolgálatra.

A fiatalembert valószínűleg bajtársai temették el sebtében alig 40 centiméter mélyen, 100 méterre a brit frontvonaltól, a Lion's Mound közelében - ez az az emlékmű, amit még 1820-ban emeltek II. Vilmos holland király tiszteletére, aki ezen a helyen sebesült meg, s esett le lováról. A katona mellett 20 érmét, egy vaskanalat, egy azonosítatlan fatárgyat, a váll-lapjából származó bőrdarabot, egy kovakövet, valamint egy kis méretű vörös színű golyót találtak.

Lion's Mound 

A fatárgyon "CB" monogram szerep, ám az azonosítást egy, csak a vizsgálat későbbi szakaszában észrevett másik betű, az "F" tette lehetővé. Gareth Glover hadtörténész, a brit Királyi Haditengerészet volt tisztje és a Waterloo Association munkatársa elmondta, hogy a német légió pontosan a csontváz lelőhelye mellett sorakozott fel. Amikor végigböngészte a légió létszámnyilvántartását, kiderült, hogy csupán három FB monogramú személy van köztük: egyikőjük túlélte az ütközetet, a másik pedig 1815 augusztusában, a tábori kórházban hunyt el. A harmadik volt Friedrich Brandt.

A Király német légióját azok után szervezték meg, hogy Napóleon 1803-ban elfoglalta Hannovert és szélnek eresztette a német város hadseregét. Mivel III. György brit király hannoveri választófejedelem is volt, örömmel fogadta, amikor katonái a francia uralom elől Angliában találtak menedéket. A légió tagjai 1804 és 1814 között a délkelet-angliai Bexhill-on-Sea barakkjaiban kerültek elszállásolására, s bár a helyieket eleinte zavarta az őket a kozákokra emlékeztető katonák megjelenése, a száműzöttek hamarosan a közösség megbecsült tagjai lettek.

Annál is inkább, mert a KGL később fontos szerepet játszott Waterloonál a brit Wellington herceg és a porosz Blücher tábornagy vezette szövetségesek győzelmében. A kutatások szerint Brandt közlegény Wellington jobb szárnyán harcolt, s valamikor a kora délutáni órákban, 13 és 16 óra között esett el, mielőtt zászlóalja megindult volna a megerősített Hougoumont farm ellen; Brandt halálát egy francia puskagolyó okozta. A katona maradványai egy májusban megnyíló kiállításon kerülnek bemutatásra Belgiumban, a waterlooi múzeumban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár