Strasbourg: nem jogsértő, ha egy volt ügynök nem lehet közhivatalnok
2014. október 21. 15:22 MTI
Sem a családi és magánélethez való jogot, sem a diszkrimináció tilalmának elvét nem sérti, ha megtiltják valakinek közhivatal viselését, mert együttműködött az állampárti titkosszolgálatokkal - mondta ki keddi ítéletében Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A bíróságtól Petre Naidin egykori román alprefektus és parlamenti képviselő kérte, hogy fizettessen kártérítést Romániával, de a bírák szerint a korábbi politikusnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogai nem sérültek.
A bíróság közleménye szerint Naidin 1990 és 1991 között volt Calarasi megye alprefektusa, majd 2004-ig háromszor is parlamenti képviselővé választották. Amikor harmadszor indult a választáson, egy 1999-ben született törvény alapján átvilágították, s kiderült, hogy a rendszerváltást megelőzően, 1971-től 1974-ig együttműködött a Ceausescu-rezsim titkosrendőrségével, a Securitatéval.
A román törvényhozás 2003-ban módosította a köztisztviselők jogállására vonatkozó törvényt annak érdekében, hogy ne viselhessen közhivatalt, ne lehessen közalkalmazott, akiről kiderül a kommunista titkosszolgálattal folytatott együttműködése. Erre hivatkozva tagadta meg az illetékes hatóság 2004-ben, hogy Naidin ismét nyilvántartásba vetesse magát, amikor szeretett volna ismét köztisztviselő, alprefektus lenni.
Naidin a román igazságszolgáltatástól azt kérte, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek, indokolatlan hátrányos megkülönböztetésnek a hatóság döntését, de keresetét minden bírói fórum elutasította, az alkotmánybíróság pedig az alaptörvénnyel összhangban lévőnek nyilvánította a Naidin által kifogásolt törvényi rendelkezéseket.
"Egy demokratikus államnak jogos érdeke, hogy megkövetelje köztisztviselőitől, hogy lojálisak legyenek azokhoz a demokratikus elvekhez, amelyekre az állam épül" - állapította meg keddi ítéletében a strasbourgi bíróság, amely szerint a román állam által Naidinnal szemben alkalmazott diszkrimináció a nemzetbiztonság, közbiztonság és mások szabadságjogainak védelmezése jogos céljának érdekében történt.
"Hogy múltja ne ismétlődhessen meg, a román államnak olyan demokrácián kell alapulnia, amely képes megvédeni magát" - írja közleményében az Emberi Jogok Európai Bírósága. A bírák szerint az intézkedés nem volt aránytalan, mert Petre Naidin a magánszférában szabadon elhelyezkedhet, sőt állami cégeknél is vállalhat állást, mindössze közhivatalt nem láthat el. A bírák döntése egyelőre nem jogerős, az ellen mind Románia, mind Naidin fellebbezhet az úgynevezett Nagykamarához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05