Több ezer papiruszt menthetnek meg olasz kutatók
2013. november 28. 12:20
Több ezer egyiptomi papirusz megóvását és restaurálását teszi lehetővé egy olasz szakemberek keze munkáját dicsérő komplex eljárási mód.
Korábban
Az új eljárást hétfőn, az egyiptomi Kairói Múzeumban mutatták be az egyiptomi régiségügyi miniszter, Mohamed Ibrahim, az egyiptomi olasz nagykövet, Maurizio Massari, valamint az intézmény igazgatója, Tarek el Awadi jelenlétében. Ez része annak az 1994-ben megkötött és 1996-ban elindult olasz-egyiptomi egyezménynek, amely eddig 37 millió értékben tette lehetővé olasz árucikkek importját.
Az új technológia a milánói Bresciani Srl jóvoltából jött létre. Az eljárás központi eleme a lézer, amelynek előnye, hogy nem invazív, s amely a finom, érzékeny felületeket is megtisztítja kémiai elemek felhasználása nélkül, míg a kémiai-fizikai mérések során alkalmazott spektrométer mintavétel nélkül tudja elemezni a vizsgálat alá vont matériát.
Az egyiptomi forradalom bölcsőjének tekintett Tahrír-térre néző kairói intézmény 300 ezer euróból újul meg. A termek nedvesítő berendezéseket és hőmérőket kapnak és létrehoznak öt klimatizált helyiséget is, így olyan körülményeket tudnak teremteni a papiruszok számára, mint ha az ősi dokumentumok a sírkamrákban lennének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.