Újjáéledt a híres sztálingrádi szökőkút
2013. augusztus 23. 15:06 MTI
Másolatában újjáéledt az egykori sztálingrádi szökőkút szoborcsoportja, amelynek fotója 1942 augusztusában bejárta a világot a várost szinte teljesen elpusztító német bombázás után.
Korábban
71 évvel ezelőtt a Luftwaffe gyújtóbombákkal szinte a földdel tette egyenlővé a Volga parti várost, amely ma a Volgográd nevet viseli. 40 ezer ember halt meg a támadás során, több mint 50 ezren megsérültek. A krokodilt körbetáncoló gyerekeket ábrázoló szoborcsoport a csodával határos módon szinte teljesen megmaradt, hirdetve az életben maradtak reményét.
A híres fotót, amely 1942-ben bejárta a világot, a TASZSZ szovjet hírügynökség haditudósítója, Emmanuil Jevzerihin készítette a bombázás után. A háttérben még égett a vasútállomás épülete. Egy év múlva, 1943 augusztusában Robert Capa, magyar származású amerikai fotóművész is megörökítette a híres szökőkutat.
Az eredeti szökőkutat 1939-ben állították fel az akkori Sztálingrádban. A körtáncot járó gyerekeket ábrázoló szoborcsoportot Romuald Jodko szovjet szobrász készítette még 1930-ban. A nevezetességet a háború után felújították, de később eltávolították a helyéről, a vasútállomás előtti térről azzal az indokkal, hogy nem képvisel művészeti értéket.
A második világháborúban sokat szenvedett orosz nagyváros - ott vívták a történelem egyik legvéresebb ütközetét, a 1942-43-as sztálingrádi csata közel 2 millió halottat követelt - egyik jelképének számító emléket Alekszandr Zakdosztanov, az Éjszakai farkasok nevű híres orosz motoros klub vezetője, népszerű nevén "a sebész" élesztette újjá. A szoborcsoporttal díszített szökőkút pontos mását ismét a vasútállomás előtt állították fel az 1942-es bombázás áldozatainak emléknapján. A nevezetességet Vlagyimir Putyin avatta fel a motoros klub vezetőjével együtt. Az orosz államfő köztudottan jó kapcsolatot ápol az Éjszakai farkasokkal és maga is kedveli a nagy motorokat.
A klub Volgográdba kétnapos motoros találkozót is szervezett, ahova több mint 100 ezer embert várnak Oroszországból és Ukrajnából, valamint Fehéroroszországból. A rendezvénnyel a hazafias érzelmű motorosok a szovjet hadsereg által kivívott, győztes sztálingrádi csatára emlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.