Gazdag lehet a Jézus-portréból majomalakot festő nő
2013. augusztus 14. 13:14 MTI
Részesedést kap a templomi bevételből az a katasztrofálisan tehetségtelen "festőnő", aki a legjobb szándékkal, de tönkretett tavaly egy Jézus Krisztust ábrázoló festményt Spanyolországban. A szerződést a jövő héten írják alá.
Korábban
Elias Garcia Martinez 1930-ban festett Ecce Homo című műve az észak-spanyolországi Borja város egyik templomának ékessége volt még a nedvességtől és az időtől megviselten is. A gyülekezet egy idős tagja, a 81 éves Cecilia Gimenez nem nézte tétlenül a festmény pusztulását és önhatalmúlag restaurálta. Úgy átpacsmagolta a művet, hogy az szinte felismerhetetlenné, rendkívül primitívvé vált. Az alkotás ennek köszönheti viszont világkarrierjét, ugyanis a szánalmassá vált, emberi arc helyett leginkább egy majomra hasonlító mű képe bejárta az internetet.
Mindezek után igencsak felszökött a templom látogatottsága, sokan akarták eredetiben is látni az elrontott művet, amely - a szerző engedélye nélkül - hamarosan pólókon, bögréken, borcímkéken, telefontokokon is pompázott szerte a világban.
A naiv festő kontár munkájának köszönhetően az utóbbi évben több mint 40 ezren keresték fel a falut, és bő 50 ezer euróval - 15 millió forinttal - gazdagították a templomot birtokló alapítványt. A restauráló a templom látogatottságának megugrását látva vérszemet kapott és részesedést követelt a templom 1 eurós belépti díjából befolyó bevételből azzal érvelve, hogy a forgalom neki köszönhetően ugrott meg.
Az ötezer lelkes Borja önkormányzatának vezetői először elképedtek a követelés hallatán, ám hosszú ellenkezés után mégis beleegyeztek, hogy Gimenez "mester" 49 százalékot kapjon a turistaforgalom fellendülése révén keletkező haszonból, továbbá a "majmos" képével ékesített tányérok, öngyújtók, képeslapok és egyebek eladásából befolyó profitból.
Cecilia Gimenez nemcsak pénzügyi győzelmének örülhet. Saját festményei is érdeklődést keltettek a világban, amelynek köszönhetően a héten saját kiállítása nyílt Borjában. Két tucatnyi alkotását augusztus 24-ig nézhetik meg az érdeklődők - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.