2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a kosárlabda történetéről

2013. április 18. 16:31

1. A kosárlabdát az USA-ban található springfieldi (Massachussets) YMCA-iskola tornatanára, a kanadai dr. James Naismith találta föl 1891-ben a tornát megunó diákjai élénkítésére.

2. Az első kosárlabdameccset Naismith diákjai játszották 1891 decemberében a springfieldi iskolában. Egy csapatban kilenc játékos szerepelt, a végeredmény pedig 1-0 lett.

3. Eleinte focilabdával játszottak, amit a tornaterem két végére felfüggesztett barackkosarakba kellett bedobni. A kosarak alja nem volt kivágva, így minden pont után ki kellett szedni a labdát.

4. A kosárlabda az 1936-os berlini olimpián szerepelt először a játékok programjában. 1936-ban az érmeket a 74 éves James Naismith adta át, többek között a győztes USA játékosainak.

5. Egészen 1937-ig minden kosár után új feldobással dőlt el, ki támadhat.

6. Az NBA első fekete játékosa, Earl Lloyd 1950. október 31-én játszotta első meccsét a Washington Capitols színeiben.

7. 1950-ben egy Fort Wayne Pistons-Minneapolis Lakers meccsen 19-18 lett az eredmény, mivel egy csapat bármennyi ideig birtokolhatta a labdát a támadásnál. A 24 másodperces támadóidőt csak az 1954-55-ös szezonban vezették be az NBA-ben.

8. Az első All-Star meccset 1951-ben játszották. Bár az NBA vezetője, Maurice Podoloff félt a lebőgéstől, az esemény sikere az ötletgazda Boston Celtics- tulajdonost, Walter A. Brownt igazolta.

9. Wilt Chamberlain 1962. március 2-án 100 pontot szerzett a Philadelphia Warriors színeiben a New York Knicks elleni meccsen. Ez azóta is a legtöbb pont, amit valaha NBA-meccsen dobtak.

10. Az NBA valaha volt legmagasabb játékosa, a román Gheorghe Muresan 231 centiméter magas volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár