Bocsánatot kért a cseh kormányfő a szudétanémetektől
2013. február 22. 13:01 MTI
Történelmi tettként értékelik a vezető cseh napilapok pénteken Petr Necas cseh miniszterelnök csütörtöki müncheni beszédét, amelyben bocsánatot kért a szudétanémetektől a második világháború utáni kitelepítésükért Csehszlovákiából.
Korábban
A Lidové Noviny szerint Necas megértette: a bajorok szíve megnyeréséhez a szudétanémetektől való bocsánatkérésen át vezet az út. A néhány millió volt csehszlovák állampolgár ugyanis a modern Bajorország egyik alappillérét alkotja. Rámutat, hogy Necasnak nagyon óvatosan kellett eljárnia, miután a szudétanémetek kitelepítésével összefüggő Benes-dekrétumok vihart keltettek a cseh elnökválasztás második fordulójában.
A kormányfő ezért politikailag nagyon ügyesen megismételte az 1997-es cseh-német megbékélési nyilatkozat egyik bekezdését, amelyben benne van a cseh bocsánatkérés. Ehhez hozzátette azt, amit minden tisztességes cseh kormányfőnek már régen el kellett volna mondania: a csehek és a németek évszázadokon keresztül együtt éltek Csehországban, ami nagyon értékes örökség, és erre építeni kell.
"Necas bajorországi beszédében a jóhiszeműen gondolkodó csehek eljutottak a lehetséges határáig. Most az lenne a jó, ha a jég a másik oldalon is megtörne, tehát a kitelepítettek, a volt polgártársaink oldalán is. Esetleg egy bocsánatkérés formájában azért, hogy kollaboráltak a nácikkal, és részük volt a demokratikus Csehszlovákia szétverésében" - záródik a konzervatív napilap jegyzete. A Hospodárské Noviny szerint ha Petr Necas zavaros kormányzása idejéből valami fennmarad, akkor az a miniszterelnöknek a bajor tartományi parlamentben elmondott beszéde.
A neves gazdasági és politikai napilap ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy Necas "történelmi" beszédét Petr Hájek, Václav Klaus államfő egyik legfőbb tanácsadója azonnal "sokkolónak és tragikusnak" minősítette, azzal, hogy a kormányfő ezzel megnyitotta az utat a kitelepítettek vagyoni követelései előtt.
Az újság szerint a helyzet paradox: Klaus környezete azt kritizálja, amivel Klaus nemrégiben dicsekedett, azt állítván, hogy érdemei vannak a cseh-német megbékélési nyilatkozat elfogadásában. Necas beszédében szó szerint ennek a dokumentumnak az egyik részét idézte, amit Klausék úgy látszik, nem vettek észre. A nyilatkozat a kárpótlás lehetőségét teljes mértékben kizárja. Klaus sajátos történelemszemléletének folytatása nagy valószínűséggel biztosítva van, mert Milos Zeman az új elnök szintén politikai érdekeinek megfelelően használta ki a választáskor a szudétanémet témát - jegyzi meg a Hospodárské Noviny.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.