Scott Alice Csodaországban-t is olvashatott expedíciói során
2012. november 23. 15:45
Nagy-Britannia legbátrabb felfedezői, akik Robert Falcon Scott embert próbáló, az Antarktisz felfedezését célzó utazásában vettek részt, mint kiderült, a fagyos déli sarki éjszakákon a híres gyermekmesét, az Alice Csodaországban-t vették elő. Az 1901 és 1904 közötti expedícióban részt vevő RRS Discovery hajó könyvtárában a tudományos szakirodalom mellett számos szépirodalmi mű is a rendelkezésükre állt az állandó sötétség miatt gyakran depresszióba süllyedő felfedezőknek.
Az 1912 márciusában később halálra fagyó Robert Falcon Scott és Ernest Shackleton által indított 1901-1904-es expedícióban részt vevő 38 matróz igen szélsőséges viszonyokat volt kénytelen elviselni: állandó fagypont alatti hőmérséklet, napi 24 órás sötétség, a hajó jégbe való beleragadásától való félelem pedig a klausztrofóbia igen kellemetlen tüneteit produkálhatta.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy az Antarktisz partvonalát kutató expedíció barátságtalan körülményeit egy kicsit elviselhetőbbé tehette a hajó könyvtára, amelyben megtalálható volt a gyermekek népszerű írójának, Lewis Carrollnak két műve is. Az Alice Csodaországban 1889-es és az Alice Tükörországban 1901-es kiadása helyet kapott a komoly tudományos és navigációs szakirodalom között.
A hajó rakományának összeállítói úgy vélték, a könyvek, amelyeket az Antarktiszon elsőként műtétet végrehajtó Reginald Koettlitz orvos és geológus hozta vissza a szárazföldre, segítenek majd elvonni az expedíció tagjainak figyelmét az állandó sötétségtől, a fagyhaláltól és a rettegéstől. A sokak által igen szerénynek nevezett Koettlitz leszármazottai úgy döntöttek árverésre bocsájtják ezeket az emlékeket. Francesca Spickernell, a Bonhams aukciós ház könyvszakértője szerint a műveket akár 4 ezer fontért (1,4 millió forint) is el lehetne adni.
A gyermekkönyvek éles ellentétben álltak a fedélzeten lévő többi tudományos művel, amelyek között megtalálhattuk Sir Walter Raleigh Guyana felfedezése című, Marco Polo utazásairól szóló vagy Thomas Musgrave Auckland-szigeteket bemutató alkotásait. A költészetet főként Matthew Arnold művei képviselték a hajón, valamint rengeteg navigációval és felfedezővel (Kolumbusz, Cook) foglalkozó könyv is helyett kapott a „pantheonban”. Ugyanakkor a tudomány egyéb területeiről való műveket is leemelhetett az arra járó felfedező, például Darwin A fajok eredete című művét. A Scott Polar Research Institute kutatásai szerint a hajó könyvtárában a szépirodalmi könyvek (A három testőr, Dzsungel könyve) is megtalálhatóak voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap