Átalakul Erdély önkormányzata
2004. május 21. 03:10
III. Károly 1713 márciusában kinevezte az új erdélyi gubernátort (Kornis Zsigmondot, aki mellett 2-2 katolikus, evangélikus, unitárius és 3 református tanácsosa szolgált). Majd 1715 októberében jóváhagyta az ún. erdélyi kardinális tisztségeket. Ez az erdélyi kormányzati szisztéma a Magyarország és Erdély 1848-ban helyreállított uniójáig állt fenn. A Guberniumnak 2-2 katolikus, evangélikus, unitárius és 3 református tanácsosa volt. Arra, hogy a török kiűzése után a Szent Koronától erőszakkal elszakított Erdélyi Fejedelemséget Magyarországhoz visszacsatolják, vagy legalább közjogi kapcsolat fűzze össze vele - sem az erdélyi rendek, sem pedig a Habsburg uralkodók nem törekedtek. A magyarországi országgyűlés pedig megelégedett azzal, hogy majd 1741-ben kimondja: a Habsburgok - mint magyar királyok - a Szent Korona jogán uralkodnak Erdélyben is. III. Károly úgy tekintette Erdélyt, mint fegyverrel szerzett és fegyverjogon bírt fejedelemséget; Mária Terézia pedig 1765. november 2-án az Államkancellária által kiállított oklevélében, mellyel Erdélyt nagyfejedelemség rangjára emelte, hangsúlyozta, hogy uralkodásának jogcíme az "uralom legfőbb joga", melyet azáltal szerzett, hogy Erdély elismerte őt uralkodójának. Az erdélyi rendek 1722 februárjában fogadták el a Pragmatica Sanctiót, a magyarországi rendeknél hamarabb biztosítva a Habsburgok mindkét ágának örökös uralmát. 1744-ben törvényekkel rendezték a Fejedelemség közjogi helyzetét, kimondva: a Habsburg-uralkodók Erdély örökös fejedelmei. Így Erdély Magyarországtól - a Szent Koronától - függetlenül lett a Habsburg-monarchia országa. Az uralkodó személyében létező kapcsolaton túl azonban átmenetileg Magyarország és Erdély között reális unió is létezett. Addig, míg a Részek (Partium) közös kormányzata 1733-ban meg nem szűnt, és akkor, amikor II. József a monarchia racionálisabb központi kormányzata érdekében - a dualizmus rendszerét megelőlegezve - 1782-ben összevonta a Magyar és az Erdélyi Udvari Kancelláriát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.