Bűnügyi helyszínelés a Magyar Nemzeti Múzeumban
2011. november 9. 17:35 MTI
Rendhagyó bűnügyi helyszínelésre várja a látogatókat november 11-től több alkalommal is a Magyar Nemzeti Múzeum. A Teleki László - az Országgyűlés halottja című kiállítás kísérőrendezvényein a tárlatvezetés után az érdeklődők rendőrségi szakértők segítségével megismerkedhetnek a helyszínelés kulisszatitkaival is.
Korábban
A múzeum szerdai közleménye szerint a Pesti helyszínelők 1861 című rendezvénysorozat pénteki "premierjén" Csorba László főigazgató mutatja be a tárlatot, majd a Rendőrtiszti Főiskola munkatársai közreműködésével, magyarázataival levetítik azt a filmet, amelyet a Teleki László öngyilkossága után készült rendőrségi jegyzőkönyvek és a helyszínen rögzített sztereófotók alapján készítettek. Mint írják, a magyar kriminalisztika történetében ezek voltak az első olyan fényképfelvételek, amelyeket bűnügyi helyszínen, a nyomok rögzítése céljából készítettek.
A program során a jelenlévőknek lehetőségük van a rendőrségi szakemberek által használt eszközök megismerésére is. A sorozat november 15-én délelőtt 11 órakor, 22-én 15 órakor, illetve decemberben és januárban is folytatódik.
A politikus születésének 200. és halálának 150. évfordulója alkalmából október végén nyílt tárlat január végéig látható. A kiállításon Teleki László gróf életpályáját, a reformkori, 1848-49-es és emigrációs működését, öngyilkosságát, temetését és személyének kultuszát ismerhetik meg az érdeklődők.
Az időszaki tárlaton nagy hangsúlyt kap a korabeli öngyilkosság, az eredeti dokumentumok mellett 3D-ben idézik meg Mayer György fotográfus a helyszínen készített felvételeit is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.