2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jeffersonnal kampányolnak az ateisták

2011. november 4. 12:28

Egy tévesen Thomas Jeffersonnak tulajdonított idézettel próbálja tagadni Amerika keresztény gyökerét az egyik ateista szervezet.

A reklámhirdetés elérte célját, bár nem azt, amit eredetileg reméltek tőle. A Backyard Skeptics ateista csoport nevéhez köthető fizetett hirdetésen egy Thomas Jeffersontól származó idézet olvasható, ám a szakértők szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy azokat valóban a Függetlenségi Nyilatkozatot megszövegező demokrata politikus írta vagy mondta volna.

A Jeffersonnak tulajdonított idézet a következő: „Nem létezik a kereszténységben Megváltó. Ez mesén és mítoszon alapszik.” A Jefferson Library Collection szakértői közül volt aki azt állította, hogy egy bizonyos Dr. Woodnak címzett levelében valóban az Egyesült Államok harmadik elnöke írhatta az inkriminált sorokat, míg mások ezt teljesen kizárják. A múlt héten „leleplezett” hirdetés célja – állítják a szponzorok –, hogy eloszlassa azt a mítoszt, miszerint Amerika keresztény ország, s az emberek csak a hit és Isten által lehetnek jók.

Jefferson azonban igenis vallásos volt, egyik könyvében Máté, Márk, Lukács és János evangéliumából őrzött idézeteket. Az általa szerkesztett Jefferson-biblia (más néven A názáreti Jézus élete és erkölcse) azonban kihagyta a szeplőtelen fogantatást, Jézus feltámadását és más csodákat. A szakértők szerint a személyes kételyei ellenére Jefferson keresztény volt, mások azonban vitatják ezt, mondván, „Jézus isteni származásának és feltámadásának tagadása a kereszténységet értelmetlenné teszi.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár