A Kossuth-szoborcsoport elvitele ellen tiltakoznak Dombóváron
2011. október 10. 12:51 MTI
Kétszázan írták alá eddig Dombóváron azt a nyilatkozatot, amellyel a Kossuth-szoborcsoport esetleges elszállítása ellen tiltakoznak - közölte a város független polgármestere.
Korábban
Szabó Loránd közlése szerint megdöbbenve értesültek arról, hogy ismét felmerült a szoborcsoport elvitelének szándéka. A polgármester emlékeztetett: országgyűlési határozat szól arról, hogy Budapesten a Kossuth teret az 1944 előtti állapotnak megfelelően állítják vissza. "Ebbe illeszkedik, hogy Horvay János alkotása, a Kossuth-szoborcsoport is visszakerülne a fővárosba, bár az nem eldöntött, hogy az eredetit, vagy egy másolatot állítanának fel" - mondta Szabó Loránd, megjegyezve, hogy hivatalosan még nem értesültek a tervekről.
Az aradi vértanúk emlékére tartott október 6-i, dombóvári ünnepségen a tiltakozók egy fatörzsbe kulcsokat szegeztek, azt jelképezve, hogy a dombóváriak a szívükbe zárták a szoborcsoportot - közölte a polgármester. Az aláírásokat és a fatörzset elküldjük Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének - tette hozzá Szabó Loránd. Ismertetése szerint a nyilatkozatot aláírók azt kérik a kormánytól, hogy "ne az alkotás elszállításán gondolkodjon, hanem biztosítsa a restaurálás forrását".
Horvay János (1874-1944) legismertebb művét, a Kossuth-szoborcsoportot 1927-ben állították fel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A monumentális kompozíciót, amely a Batthyány-kormány tagjainak teljes alakos szobrait és a magyarság küzdelmét ábrázoló sokalakos együttest foglalja magába, 1952-ben "pesszimista hangvétele" miatt távolították el a térről, majd 1973-ban állították fel Dombóváron, ahol jelenleg a szigeterdei parkban látható.
Az Országgyűlés a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról 2011. július 13-án hozott határozatot, amely úgy fogalmaz, hogy "visszaállítható a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapota". L. Simon László, az Országgyűlés Sajtó- és Kulturális Bizottságának elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva szeptember végén azt erősítette meg, hogy a Kossuth-kompozíció visszatérhet régi helyére a jelenleg a téren álló Kossuth-szobornak, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotásának méltó áthelyezése mellett.
A dombóvári képviselő-testület szeptemberben elfogadott közművelődési koncepciója szerint minden év november 6-át, a szobrok első felállításának évfordulóját, városi kulturális napon ünneplik meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap