2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Búcsúznak a Nyolcak

2011. szeptember 5. 16:11

Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Nyolcak című időszaki kiállítása. Ezen a napon meghosszabbított nyitva tartással és a progresszív magyar festőcsoport működéséhez kapcsolódó különleges programokkal várják a közönséget.

A Nyolcak tagjai - Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos - a 20. század első éveiben elsősorban a francia modern művészettől inspirálva teremtették meg önálló festői stílusukat. A csoport a fauvizmus és Matisse alkotásai mellett Cézanne művészetéből merített, de a Nyolcak utolsó tárlata már inkább expresszionista műveket vonultatott fel.

A Szépművészetiben látható kiállítás a Nyolcak szellemiségét, történetét mutatja be; a művészcsoport három egykori budapesti tárlatának - 1909, 1911, 1912 - anyaga mellett nagy hangsúlyt kapnak egyebek mellett a Nyolcak megalakulásának előzményei, a Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán született művek, a párizsi előtörténet, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK) jelentősége is. A Nyolcak csaknem 200 műalkotását bemutató tárlatot május közepe óta csaknem ötvenezren tekintették meg - tájékoztatott a Szépművészeti Múzeum.

Vasárnap a múzeum este 10-ig tart nyitva, és több különleges program is színesti a zárónapot. Este hatkor az épület Barokk Csarnokában a Nyolcak nyomában című egyórás, nemrégiben elkészült dokumentumfilmet vetítik, amely a Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a korabeli bohémtanyák világába is bepillantást enged. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követi a film alkotóival, Barki Gergellyel, Nagy Ernővel, Schilling Sárával és Szalay Péterrel.

Este 8-kor a Gergye Krisztián Társulat mutatja be Csendélet zajjal (Trilógia Maraton 1/3) című performanszát a Reneszánsz Csarnokban. A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő társulat a 2011-2012-es évad egészén átívelő, összesen 14 eseményből, stációból álló performansz-sorozatot indított, melynek keretében minden egyes előadás egyszeri és megismételhetetlen premiernek számít. A sorozat első, kőszegi, és második, pannonhalmi állomása után a következőre a Szépművészeti Múzeumban, A Nyolcak kiállítás finisszázsaként kerül sor.

A vasárnapi performansz szereplői Ágens, Bakos Éva, Blaskó Borbála, Bocsi Eszter, Lőrinc Katalin, Szakács Ildikó, Szalontay Tünde, Tárnok Marica, Virág Melinda és Gergye Krisztián lesznek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár