A Homo erectus lehetett a történelem első hajósa
2011. augusztus 19. 13:10
A nemrég felszínre hozott krétai leletek alapján amerikai kutatók azt valószínűsítik, hogy az ősi emberfajták 130 ezer éve is utazhattak a tengeren.
Korábban
A kutatócsoport bizonyítékokat talált arra, hogy őseink az eddig hittnél több mint 100 ezer évvel korábban, már 130 ezer éve is kimerészkedtek a tengerre. Az elmélet alapját a Kréta szigetén talált kőeszközök képezik, amelyeket a kutatók vélekedése szerint csak a tengeri úton odajutott emberek hagyhatták hátra. Thomas Strasser, a csapatot vezető régész szerint a leletek nem a modern embertől, hanem a Homo erectustól származnak. Strasser úgy gondolja, hogy az eszközök leginkább a 700 ezer éves afrikai leletekre hasonlítanak.
A kutatóknak semmilyen módszerük nem volt a leletek keltezésére, ezért Karl Wegmann geológus segítségéhez folyamodtak; mivel néhány darabot a kőzetbe beágyazódva találtak, így a szikla korának kiderítése lett a tárgyak kormeghatározásának kulcsa.
Az alacsonyabban fekvő, fiatalabb kőzet korát a bennük talált kagylók radiokarbonos elemzésével határozták meg, így jutottak el a 45-50 ezer évig. Azonban a kőeszközök az idősebb felsőbb rétegekben, több tíz méterrel a datált szikla felett voltak, így korukat a geológusok hozzávetőlegesen ki tudták számolni, mivel Kréta a kontinensek összeütközésének köszönhetően létrejövő földrengések miatt minden évben emelkedik a tengerhez képest. Ezzel a módszerrel 130 ezer évesre becsülték az eszközök korát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap