Virágzik az amatőr kincskeresés Nagy-Britanniában
2011. május 30. 12:02 MTI
Ugrásszerűen megnőtt az amatőr kincskeresők által felfedezett és hivatalosan is műkincsként azonosított antik tárgyak, illetve régészeti leletek száma Nagy-Britanniában - derült ki a British Museum legfrissebb adataiból.
Korábban
Tavaly összesen 90 ezer - a 2009-es évhez képest 36 százalékkal több - régészeti leletet jelentettek be a szigetország különböző szegleteiben működő múzeumokhoz, a Portable Antiquities Scheme (PAS) nevű műkincsvédő kezdeményezés keretein belül.
A brit kormány által 1997-ben indított program célja, hogy az Angliában és Walesben kutató fémkeresős amatőr kincsvadászok minden - tehát nem csak a műkincs törvényben +kincsként+ definiált - leletet jelentsenek be a helyi múzeumnak, vagy kijelölt intézménynek. A program keretein belül 859 különálló műkincset, vagyis aranyat, ezüstöt, vagy leletegyüttest alkotó antik érmét áshattak ki törvényesen a buzgó kincskeresők. Ez a szám 10 százalékkal magasabb a 2009-es évhez képest.
A rendszernek köszönhetően a lenyűgöző és gyakran óriási régészeti jelentőséggel bíró műkincsek a nemzet közös örökségét gazdagítják ahelyett, hogy titokban magángyűjtőkhöz kerülnének, vagy az illegális antikpiacon kötnének ki. A termőföldekről, vagy folyókból előkerült leletek között prehisztorikus kőszerszámok, középkori érmék, római melltűk és újkori műfogak is sorakoznak. Az amatőrök által talált legértékesebb leletek a British Museum gyűjteményébe kerülnek. Az amatőr kincskeresőknek köszönhető tárlaton, egyebek között késő vaskori tömör arany érmék és egy erotikus jelenetet ábrázoló római kés is található.
Azok a leletek, amelyeket nem azonosítanak műkincsként a szakértők, visszakerülnek a becsületes megtalálókhoz, miután lefényképezték őket, illetve a lelőhelyüket. Michael Lewis, a PAS vezetője szerint mindez azt mutatja, hogy a brit ásatási szabályozás nem olyan drakóni, mint Európa legtöbb részén, ahol a fémdetektoros keresés is tiltott, illetve nem lehet megtartani a leleteket.
"Az egészben az a legizgalmasabb, hogy ezeket a tárgyakat nem a régészek, hanem a hétköznapi emberek fedezik fel, ezzel átrajzolva Nagy-Britannia régészeti térképét" - mondta Neil MacGregor, a PAS irányításáért felelős British Musem igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap