Felújítják a teveli Szent Rókus-kápolnát
2011. április 27. 11:36 MTI
Várhatóan ez év nyarán felújítják a teveli Szent Rókus-kápolnát, a barokk műemlék mára ugyanis veszélyes állapotba került.
Korábban
Az 1739-ben épült, barokk stílusú kápolna tetőszerkezete két helyen is beszakadt, ezért a római katolikus - evangélikusok által is használt - egyházi épületet be kellett zárni.
Az 1730-as években dúlt pestisjárvány után emelt, Tolna megye legkorábbi barokk kápolnái közé tartozó műemlék felújítása során nem csak új tetőt építenek, hanem a tartófalakra betonkoszorú is kerül; a hétmillió forintra becsült munkához 2,8 millió forintos támogatást nyújt a Nemzeti Kulturális Alap - mondta Héri Lászlóné, a Tolna megyei település polgármestere.
A községben szeretnék elkerülni, hogy a Rókus-kápolna a Kovácsi településrészen található Szent László-templom sorsára jusson, amelynek 2008 januárjában kidőlt a hátsó fala, és jelenleg is romos állapotban van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap