Világörökségi listán szerepelne a Wikipedia
2011. április 18. 10:14 MTI
A világ kulturális örökségének részévé akar válni a Wikipedia online lexikon.
Korábban
A több ezer önkéntes által írt tudásgyűjtemény "az emberi alkotóerő mestermunkája" - mondta el Sebastian Smooth, a Wikimedia Németország - a kezdeményezés előmozdításán fáradozó szervezet - képviselője Berlinben. Smooth hozzátette: a Wikipedia ezzel eleget tesz az UNESCO kitüntetésének egyik legfontosabb kritériumának. Egyelőre kérdéses, a többi feltételt is kielégíti-e.
A kezdeményezés apropóját a Wikipedia tízéves jubileuma adja. Az online lexikon céljául tűzte ki, hogy az emberiség tudását bárki számára szabadon elérhetővé teszi. Jelenleg azonban stagnál, sőt esetenként csökken a bedolgozók száma - a világörökségek listájára való felvétellel ezt a problémát is orvosolni szeretnék a szervezők.
A világörökséggé válás útja azonban hosszú és meglehetősen összetett. Az egyes projektek nem jelöltethetik magukat önállóan, csak az adott ország tehet javaslatot. A Wikimedia még nem vette fel a kapcsolatot a német kormánnyal, csak informális módon tárgyalt az UNESCO-val - mondta el Catrin Schoneville, a Wikimedia szóvivője.
A Wikipediáról időközben könyv is született mintegy hetven szerző tollából: az online lexikon írói, olvasói és kritikusai gyűjtötték egybe tapasztalataikat, anekdotáikat és a projekt háttérinformációit. A kötet különlegessége, hogy egy neves kiadó szabad licenccel dobja piacra, így az olvasók szabadon másolhatják és használhatják fel egyéni céljaikra.
A könyv az őszi Frankfurti Könyvfesztiválra jelenik meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap