Szaharai barlang rejti az egyiptomi civilizáció születését

2010. május 31. 12:29

2002-ben fedezték fel azt a Líbia és Szudán határán található barlangot, amelynek prehisztorikus rajzai a régészek szerint az egyiptomi civilizáció születésének és eredetének kulcsát rejthetik.

Korábban

Egyiptom délnyugati határán, Líbia és Szudán peremvidékén található az a hatalmas, 500 festett és karcolt alakot rejtő barlang, amelyben táncoló alakok és fej nélküli szörnyetegek egyaránt láthatók. A vadak barlangja Rudolph Kuper német régész szerint legalább 8000 éve lakott lehetett, és szerinte az ott tevékenykedő vadász-gyűjtögetők leszármazottai lehettek a korban még lakhatatlan, és elmocsarasosodott Nílus-vidék első lakói.

Az Angol betegben is bemutatott „úszók barlangjától” 10 kilométerre található lelőhellyel ellentétben kiváló állapotban őrizte meg az ősi alkotásokat: a 18 méter széles, 6 méter magas falikép ábrázolásait a szakértők tavaly októberben lézeres eszközökkel leszkennelték, elkészítve annak nagyfelbontású, háromdimenziós virtuális változatát is.

A térség igencsak barátságtalan: a Gilf al-Kebir hatalmas mészkő- és homokkő fennsík, amely egymaga akkora, mint például Ciprus szigete, egyes pontjai 300 méter magasságban emelkednek ki a környezetből. Egyiptom többi részétől kiterjedt homokdűnetenger választja el, amelyet vádik, kiszáradt folyómedrek szabdalnak: a fekete sziklafalak előtt "hullámzó" homokdűnék látványos tájképei az utóbbi időben mind több kalandturistát vonzanak. A vádikat számos barlang szegélyezi, amelyek falait tízezer éves, kőkorszaki barlangképek díszítik. A sziklafalakat oroszlánok, gazellák, zsiráfok, rájuk vadászó emberek ábrázolásai, továbbá emberi kezek rajzai borítják.

A Gilf al-Kebir több száz kilométerre fekszik a turisták megszokott útvonalától, közel a líbiai és a szudáni határhoz. Ebben a térségben jobbára nomád törzsek mozognak, amelyek Líbiából, Szudánból és még Csádból is belépnek az egyiptomi területre, nem egyszer csempészettel, és újabban emberrablással is foglalkoznak. A térség Szudán Dárfúr tartományával határos, ahol hosszú ideje etnikai konfliktus dúl, és ahol számos fegyveres banda is működik.

A kutatók a próbaásatások során sokat megtudtak a térség eleddig kevéssé ismert őstörténetéről is. Kiderült, hogy a térség nem volt mindig ennyire barátságtalan: i.e. 8500 körül a csapadékos időjárás miatt a térség igencsak alkalmas lehetett a megtelepedésre. A már említett úszók barlangja is azért kapta ezt a nevet, mert az ott megörökített alakok úszni látszanak - azt a feltevést erősítve, hogy néhány ezer évvel ezelőtt a mai sivatagos táj gazdag volt vízben, folyókban és tavakban. A szárazság i.e. 5300 körül kezdődött: a lakosok ekkor kezdtek elvándorolni a Nílus-völgye felé. A folyamat i.e. 3500 körül ért véget, amikorra a terület teljesen elnéptelenedett.

Kuper és munkatársai geológiai, botanikai és régészeti adatokat gyűjtve hasonlítják össze a területet a Szahara más prehisztorikus emlékeivel: reményeik szerint így a helyi klimatikus viszonyok mellett a vándorlás folyamatát is jobban megismerhetjük majd.