2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kétezer éves csatornát tártak fel Jeruzsálemben

2011. január 27. 11:01 MTI

Kétezer éves csatornát tártak fel Jeruzsálemben; az objektum az óváros falai alatt halad.

Az Izraeli Régészeti Hatóság közleménye szerint a csatorna az esővíz elvezetésére szolgált a második templom mellett. Az alagút magassága helyenként eléri a 3 métert, falait korabeli útburkolólapok borítják. A Templom-hegy nyugati oldala mellett haladó csatorna iránya megegyezik az ókori főútvonaléval, amely kétezer évvel ezelőtt kettészelte Jeruzsálemet.

A csatorna a régészek feltételezése szerint menekülési útvonalként is szolgált Jeruzsálem lakói számára i.sz. 70-ben, amikor a rómaiak bevették a várost. Mint Josephus Flavius A zsidó háború című művében leírja, ahogy a templomot lerombolták, a jeruzsálemiek elrejtőztek a csatornában, majd a déli végén elhagyták a várost.

Az ókori csatornarendszer északi szegmensét 1867-ben fedezte fel Charles Warren brit régész, a délit pedig honfitársai, Frederick Jones Bliss és Archibald Dickey a 19. század végén. Két éve az ókori alagút déli szakaszát megnyitották a látogatók előtt, a csatorna most feltárt szegmense pedig egy éven belül lesz látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár