80 éves lett a neves gazdaságtörténész
2010. december 11. 15:33 MTI
December 11-én tölti be 80. életévét Berend T. Iván Kossuth-díjas akadémikus, az MTA korábbi elnöke, Magyarország és Európa gazdaságtörténetének neves kutatója.
Korábban
Budapesten született. 1949-1953 között közgazdasági és történészi tanulmányokat folytatott a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MKKE) és az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1953-ban szerzett diplomát. Az MKKE gazdaságtörténeti tanszékén lett tanársegéd, 1957-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját közgazdaságtanból, egy évre rá a kandidátusi dolgozatát. 1962-ben lett a történettudományok doktora.
1960-ban docensi, rá négy évre egyetemi tanári kinevezést kapott, 1967-től 1986-ig vezette a tanszéket, 1973 és 1979 között az egyetemi rektori tisztségét is betöltötte. 1973-ban lett az MTA levelező, 1979-ben rendes tagja, 1985-től 1990-ig ő volt a tudományos testület elnöke. Az 1960-70-es években főtitkárként, majd elnökként irányította a Magyar Történelmi Társulatot, pályája során számos tekintélyes nemzetközi szakmai szervezet választotta vezetőségébe.
Berend T. Iván tudományos kutatásai Magyarország és Európa, elsősorban Közép-Európa 19-20. századi gazdaságtörténetére irányulnak, kiemelt figyelemmel a fejlődésben elmaradt térségek gazdasági modernizációjára, térségünknek a rendszerváltozás utáni gazdasági átalakulására. Történészek nemzedékei nőttek fel alkotótársával, Ránki Györggyel közösen írt munkáin, és önálló munkái is kiemelkedő tudományos értéket képviselnek. Emlékeit A történelem - ahogy megéltem (1997) címmel adta közre.
A kutatások tapasztalatait, tanulságait kora gazdasági útkereséseiben is hasznosítani kívánta. Az 1960-as években részt vett a gazdasági reform előkészítésében, a rendszerváltáskor elnöke volt a Németh Miklós kormányfő által felállított, a minisztertanács mellett működő tanácsadó testületnek. 1988-89-ben ő elnökölte az MSZMP KB történész munkabizottságát (amelynek az 1945 utáni történelem vitatott kérdéseinek újraértékelése volt a feladata), 1989-93 között pedig tagja volt a szocialista gazdaság átalakítására javaslatokat megfogalmazó Kék Szalag Bizottságnak.
Berend T. Iván az 1970-80-as években több alkalommal volt vendégprofesszor az Egyesült Államokban, majd 1990-ben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) tanára lett. 1993-tól 2005-ig az itteni Európai és Eurázsiai Tanulmányok Központjának volt az igazgatója. Munkásságát díszdoktori címmel ismerte el több hazai és külföldi egyetem, tudományos akadémiák sora fogadta tagjai közé. Itthon - egyebek mellett - 1961-ben megkapta a Kossuth-díjat (Ránki Györggyel közösen), 1981-ben az Apáczai Csere János-díjat, 1985-ben pedig az Állami Díjat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap