Zsákmányolt műkincsek százai tértek vissza Irakba
2010. szeptember 7. 20:51 MTI
Kiállításon mutatták be Bagdadban azokat a múzeumokból és régészeti lelőhelyekről az amerikai megszállás alatt elrabolt és az országból kivitt műkincseket, amelyek a közelmúltban tértek vissza Irakba.
Korábban
A hazatért műkincsek között van egy sumér uralkodó 4400 éves szobra is, amelyet az 1920-as években találtak az Irak déli részén fekvő Ur ősi városánál.
Irak a világ egyik legöregebb városi civilizációjának kulturális emlékeit őrzi, ám az országban folyó háborúk és a zavaros állapotok során a felbecsülhetetlen értékű műkincseket széthordták, és zömmel külföldi gyűjtők tulajdonába kerültek.
Az amerikai hadsereget súlyos kritika érte, amiért Bagdad 2003-as eleste után nem segített megvédeni az Iraki Nemzeti Múzeum műkincseit. A fosztogatók feldúlták a gyűjteményt, és ellopták vagy elpusztították az ott talált relikviákat, amelyek hétezer év civilizációjának krónikáját mesélték el a mezopotámiai, babiloni, sumér vagy asszír tárgyi emlékek alapján.
Az irakiak és a világ kulturális illetékesei hosszú évekig küzdöttek a műkincsek visszaviteléért, de kevés sikerrel. Bár az utóbbi hét évben mintegy ötezer darabot visszakaptak, még mindig mintegy 15 ezer műtárgy hiányzik a tavaly ismét megnyílt múzeum gyűjteményéből - mondta Mohammed Muhszen Ali, az intézmény igazgatóhelyettese.
A kedden a bagdadi külügyminisztérium épületében megnyílt kiállítást - amely 542 visszatért műtárgyat vonultat fel - azzal a céllal rendezték, hogy bemutassák az iraki és nemzetközi erőfeszítések sikerét. Mint Hosjar Zebari külügyminiszter hangsúlyozta, nem hagynak fel a kutatással, és továbbra is mindent elkövetnek, hogy az elrabolt műkincseket visszaszerezzék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap