Az első világháborúba utazik Spielberg
2009. december 23. 10:37 Times Online
Egy sikeres színházi darab megfilmesítésének jogai kerültek Steven Spielberghez: a War Horse egy fiú és lova első világháborús történetét meséli el.
Korábban
Michael Morpurgo 1982-ben írt, War Horse című regényében egy fiatal fiú keresi lovát az első világháború vérzivatarában. A történet egy ideje színházi darabként is látható: az életnagyságú bábokkal eljátszott darab egyébként komoly siker Londonban, és azt már a királynő is megtekintette.
A megfilmesítés jogai most Steven Spielberghez kerültek, és ennek a szerző is örül, hiszen elmondása szerint el sem tudna mást képzelni, aki jobban meg tudná filmesíteni a történetet. A Dreamworks stúdió közleménye szerin a forgatókönyvet a Billy Elliotért Oscarra jelölt Lee Hall jegyzi majd, aki már dolgozik is a projekten. Arról még nincs szó, hogy Spielberg a producerkedés mellett a rendezést is elvállalja-e.
Spielberg már több háborús filmet is rendezett:a második világháború borzalmait a Ryan közlegény megmentése és A nap birodalma mellett Az elit alakulat producereként is felidézte. Most azonban a mozikban egy kevéssé sikeres témát, az első világháborús lövészárkok világát mutathatja majd be - kérdés, milyen sikerrel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.