Meghal Lyndon B. Johnson, a 36. amerikai elnök
2004. május 21. 03:09
Szegény texasi családban született 1908. augusztis 27-én. Tanárképző főiskolát végzett, majd a Demokrata Párt egyik képviselőjének titkára lett. 1935-37-ig a New Deal egyik munkaügyi szervezete texasi irodájának igazgatója. 1937-ben lett kongresszusi képviselő, 1949-től 1961-ig Texas állam szenátora, 1953-tól a demokrata szenátorok vezetője volt. 1961-től J. F. Kennedy mellett alelnök, majd annak meggyilkolása után, 1963 novemberében az Egyesült Államok 36. elnöke lett. 1964-ben további négy évre meg is választották. Elnöksége alatt fogadták el a polgárjogi törvényt és a szavazati jogokról szóló törvényt, amely javított a feketék társadalmi helyzetén. A Nagy Társadalom elnevezésű program jegyében számos szociális, oktatásügyi és szakképzési programmal támogatta a legszegényebb rétegeket. Ugyanakkor nevéhez fűződött a vietnami háború nagyarányú kiszélesítése, s emiatt népszerűsége jelentősen megcsappant. Az 1968-as elnökválasztáson nem indult, majd visszavonult a politikától. San Antonio-ban érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.