2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Világörökségi listára jelölnék a leányvári római erődítményt

2009. február 10. 16:08 MTI

Az UNESCO világörökségi listájára jelölnék a szlovákiai Izsa (Iza) község melletti Celemantia (Leányvár) római erődítményt. A Komárom mellett található egykori katonai táborhely jelölését a szlovák emlékműhivatal és a kulturális minisztérium javasolta, a Nyitra Megyei Önkormányzat pedig már meg is szavazta az elképzelést.

Az izsai római katonai tábor, amely a községtől mintegy 2 kilométerre, a Duna partján, a Leányvár dűlőben fekszik, a limes romanus erődítményrendszer része volt, és a brigetiói (a mai Szőny) légiós tábor és civil település ellenerődjeként létesült a Duna bal partján.

Marcus Aurelius császár uralkodása idején, a 2. század 70-es éveiben, az úgynevezett markomann háborúk alatt palánktábor állt ezen a helyen. A háború befejezése után a rómaiak kőtábort építettek az állandó helyőrség számára. A több mint 3 hektár alapterületű tábort 2 méter széles és 4-5 méter magas fallal vették körül, és 20 toronnyal is megerősítették. Az erődítményt tűzvész pusztította el a 4. század végén.

A tábor romjait 1957-ben nyilvánították műemlékké. Mára alig észrevehetően emelkedik ki az őt körülvevő sík területből. Felszíne fűvel borított, peremét részben növényzet veszi körül. A tábor északi oldalán, az északi kapunál és a két sarokrészen régészeti kutatóárkok találhatók a megmaradt falmaradványokkal és a tábor itteni része képzeletbeli rekonstrukciójának alaprajzával.

Ján Vanco, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke úgy véli, fellendítené a turizmust, ha Celemantia a Világörökség részévé válna. Megjegyezte: ahhoz, hogy sikeresen pályázhassanak az UNESCO-nál, előbb a tulajdonjogi viszonyokat kell rendezni úgy, hogy az ásatások teljes területének egyetlen tulajdonosa legyen: a komáromi Duna Menti Múzeum. Jelenleg a terület egyes részei az állami vízgazdálkodási hivatal, a szlovák földalap és Nyitra megye tulajdonában vannak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár