Harckocsitornyot is láthatunk a Hadtörténeti Múzeumban
2008. június 23. 08:25
A Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarára került az a Panzer IV típusú német harckocsitorony, amelyet a Baranya megyei Matty község közelében találtak.
Korábban
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatócsoportja tavaly kezdte meg a déli határszakaszon az 1951-1955 között épült, 630 kilométer hosszú erődvonal kutatását. A lőállásokat, erődöket, tankcsapdákat, harcálláspontokat a Tito vezette Jugoszlávia felőli esetleges támadás kivédése érdekében építették. A munkálatokra akkor mintegy hétmilliárd forintot költöttek és a kivitelezéshez olyan harci eszközöket is felhasználtak, mint a második világháborúból megmaradt harckocsik tornyai.
A különböző típusú vasbetonépítmények közül páncélkupolás géppuskás erődből csak 2-3 épült, ezek egyike a Baranya megyei Matty község közelében. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadszíntérkutató osztálya idén márciusban korabeli dokumentumok alapján azonosította az erőd helyét, majd feltárta az eltemetett páncéltornyot. "Ezek a tornyok jól ötvözött acélból készültek, ezért különösebb károsodás nem érte, sőt a belső részén a festék sem sérült meg. Természetesen megkopott állapotban került elő, rozsdafoltosan, ezért restaurálásra szorult" - mondta Holló József.
A harckocsitorony a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán kapott helyet, ahol a nagyközönség is megtekintheti. Eredetileg a mintegy két tonna súlyú torony egy, az 1950-es években épült géppuskás erőd kupolájaként funkcionált. Óvta az odatelepített Maxim géppuskát és kezelőit. Az építmény védőképességének növelésére az egész páncéltornyot kőrakással vették körül és földdel borították, egyedül a lőrés maradt szabadon, amelyet álcahálóval takartak. Az ellenség távolról csak egy füves dombot látott.
A múzeum udvarán igyekezték ezt hűen ábrázolni: megépítették a kupola alapépítményét, ahová lépcsőn jutnak le a látogatók. Ezenkívül egy hasonló típusú géppuskát is elhelyeztek benne - hatástalanított állapotban -, amely az erődben lehetett. Ezt az érdeklődők kézbe vehetik és a lőrésen keresztül megmozgathatják - tette hozzá Holló József.
A Panzer IV egy második világháborús német harckocsi, amely a háború elejétől a végéig szolgált. Mozgékonyságának, teherbíró képességének, valamint nagy hatótávolságának köszönhetően a németek egyik leghatékonyabb fegyvere volt. "Ilyen harckocsija egyébként a magyar hadseregnek is volt, a Don-kanyarban vívott harcoknál az úgynevezett páncélos dandárokban használták. Sajnos nem maradt fenn számunkra működőképes példány" - tette hozzá a múzeum főigazgatója.
Az erődszakasz kutatása ezzel még nem ért véget. Az eredeti tervrajzok alapján valószínűleg 2-3 páncélkupola épülhetett, azonban ezek helyszínéről - a kincsvadászok miatt - nem árult el többet Holló József. Az altábornagy a későbbi tervekkel kapcsolatban azt mondta, szeretnének összefogni a helyi önkormányzatokkal, hogy ez az erődrendszer immár békés célokat szolgáljon és turistaútvonalak kialakításával látogathatóvá váljon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap