Szárnyasokkal temetkeztek a sötét idők lakói

Tóth Anikó előadásában arról hallhattak a résztvevők, hogy a Szalontai Csaba és Sz. Wilhelm Gábor ásatásvezető régészek irányítása alatt feltárt késő avar temetőben 298 leletet találtak. A halottak mellett ételadományként elhelyezett házi tyúk és kakas (Gallus gallus domesticus), házi lúd (Anser domestica), szarvasmarha (Bos taurus), juh (Ovis aries) és csiga (Planorbis planorbis) maradványokra leltek.

Gál Erika előadása arról szól, hogy Paluch Tibor és Szalontai Csaba régészek vezetésével az összesen 94 feltárt sír közül 20 tartalmazott ételadományként eltemetett szárnyast. Tíz sírból tojáslelet is előkerült. Két sír egy-egy házilúd teljes csontvázát tartalmazta. A többi sírból házityúk és csibe példányai kerültek felszínre, részleges vagy teljes csontvázak formájában.

Egy-egy felnőtt férfi sírjába kakast tettek. Kilenc sírba tojó tyúkok részleges vagy teljes teteme került, a halott életkorával és nemével semmiféle összefüggést nem mutatva. Az elhunytak és a madarak életkora között sincs összefüggés.

A szakirodalomban talált adatokkal összehasonlítva a kiskundorozsmai temető madármellékleteire jellemző, hogy azokat minden esetben az eltemetett ember fejéhez közel (mellé, fölé vagy mögé) helyezték. A gyermek-, fiatal- és fiatal felnőtt korú (1,5-40 év közötti) halottak mellé teljes egészében odahelyezték a madarakat, míg a korosabb felnőtt- és idős korú (40 év feletti) elhunytak a szárnyasoknak csupán kisebb-nagyobb darabját "kapták".

A csontvizsgálatok alapján a közösség - az avar korból ismert - kis testméretű házi tyúkokat tartott, amelyek az ősi primitív parlagi tyúkok törpe fajtájához tartozhattak. A szárnyasok maradványai csaknem teljes vázak, elsősorban a törzs, a szárny és a comb csontjai.

A mai Magyarország területén feltárt és feldolgozott népvándorlás kori sírokban tömegesen maradtak fenn az akkor tenyésztett, a római kori tyúkoknál kisebb termetű házityúkok csontmaradványai és főként a gyermeksírokban található tojáshéjtöredékek. A halottak sírjaiba helyezett teljes vagy részleges szárnyas maradványok útravalóul szolgálhattak, az itt élő népek életében és hitvilágában jelentős szerepet játszhattak.

A subasai lelőhely állati maradványainak 95 százalékát a házi tyúk és házi lúd adta, ezeknek volt nagyobb jelentősége a temetkezési rítusokban. Az emlős és a csiga maradványok elenyésző mértékben, csupán 2-2 százalékos arányban fordultak elő.

(Múlt-kor/MTI)