2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Falco osztrák rockénekes

2004. szeptember 13. 12:06

Johannes Hölzl néven Bécsben született 1957. február 19-én. A bécsi dzsesszakadémián zeneszerzést tanult, ezután 1974 és 1977 között helyi együttesek basszusgitárosa volt, majd Berlinbe költözött és a német énekes, Bilgeri dalszerzőjeként dolgozott, illetve punkzenekarokban játszott. 1979-81-ben a bécsi rockszínház zenekara, a Halluzination Company alapító tagja. 1982-ben aztán egy senkinek sem kellő nótáját saját maga énekelte el, így született meg a Der Komissar, amely a nyolcvanas évek egyik legnagyobb slágere lett. 1985-ös harmadik nagylemezével Amerikát is meghódította, a Rock Me Amadeus című dala három hétre kibérelte a New York-i Billboard magazin listájának első helyét. Ekkortól kezdve dolgozott együtt a Bolland testvérekkel, akik olyan világslágereket írtak számára, mint a Vienna Calling, a Jeanny vagy a Comin' Home. A kilencvenes években kissé háttérbe szorult, ám 1996-ban újult erővel fogott a lemezkészítésbe. Visszatérő albumának megjelenését már nem érhette meg, mivel dominikai üdülése közben autóbaleset érte: egy busz belerohant autójába, s halálos koponyasérülést szenvedett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár