Megszületett vitéz Sztójay Döme miniszterelnök
2004. szeptember 13. 12:06
Versecen látta meg a napvilágot, a pécsi hadapródiskolán, majd a bécsi hadiiskolán végzett. Az első világháborúban vezérkari századosként, majd őrnagyként szolgált. 1925-ben a berlini magyar követség katonai attaséjává nevezték ki, vezérkari ezredesi, majd tábornoki rangban. 1935 decemberében került a berlini magyar követség élére és ezt a posztot csaknem tíz évig, 1944 márciusáig töltötte be. Az 1944. március 19-i német megszállás után - kompromisszumos megoldásként - ráesett a választás, bár a németek Imrédy Bélát akarták miniszterelnöknek, akiről viszont Horthy hallani sem akart. Sztójayt tartották a magyar Quisling-nek, hiszen a németek minden követelését teljesítette. 1944. március 22-től augusztus 29-ig tartó, öthónapos miniszterelnöksége idején oszlatták fel a baloldali és polgári ellenzéki pártokat, kezdtek tisztogatást az államigazgatásban és a hadseregben, rendelték el a sajtócenzúrát, kezdték meg a zsidók gettóba gyűjtését és kiszállítását az országból. Felmentését Horthy kormányzó az 1944. augusztus 23-i román kiugrás után határozta el, hogy olyan személyt állítson a helyébe, aki alkalmas a háborúból való kiválás végrehajtására. A Népbíróság háborús főbűnösként halálra ítélte, és 1946. augusztus 24-én kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap