Történelmi karikatúrákat árvereztek Budapesten
2007. november 28. 16:00
Andy Warhol A kertem mélyén című, 1962-es szignált litográfiájáért adták a legtöbbet a hétvégi budapesti karikatúra- és képregényárverésen.
Korábban
Zórád Ernő, a három éve elhunyt legendás grafikus, könyvillusztrátor, diafilm- és képregényrajzoló tájakat és eltűnt városrészeket is megörökített (legismertebb a Tabán-sorozata). Képregényei hallatlan népszerűségre tettek szert. A licitálók is szerették egyes képregénylapjait, amelyeket kivétel nélkül magasra, 180-200 ezer forintra értékeltek. A teljes, negyven lapból álló Huszárkaland című képregényért egészen 500 ezer forintig versenyeztek.
Jól járt, aki 200-200 ezer forintért megvette Moholy-Nagy László két rajzát, egy kávéházi jelenetet és az 1918-as évszámmal is jelzett kétalakos kompozíciót. Ezeket az évszám tanúsága szerint még emigrációja előtt rajzolta a fiatal művész, így a lapok a kevés, megmaradt, magyarországi munkái közül valók. A közönség nem nagyon ismerhette Vogel Erik erotikus rajzait, sokáig lappangtak, pedig ezek ugyanolyan színes, szellemes alkotások, mint színházi díszletei, jelmezei, rajzai, vagy a Színházi Életben megjelent illusztrációi. Most hét könnyed, erotikus lapját árverezték, 70 ezer forintról és valamennyit 120-160 ezer forintért vitték el.
Az amerikai pop-art jeles képviselője, a képregény legismertebb művésze, Roy Lichtenstein egy 1963-as nyomattal volt képviselve, Diana Waldman 1971-ben megjelent könyvéből. A Torpedo los! feliratú lapon szerepel a művész eredeti aláírása. 200 ezer forintos kikiáltási árát 320 ezerre licitálták. A festőként és grafikusként elismert Faragó Géza eredeti humorú, szecessziós stílusú plakát- és karikatúrarajzolóként is népszerű volt. Nem kímélte önmagát sem. Fanyar, gunyoros, pasztell önarcképét 300 ezer, a portré ceruzarajz-változatát 50 ezer forintért vették meg.
A Lúdas Matyi egykori rajzolóinak népszerűsége mára sem fogyatkozott meg. A "női dolgok" legjobb ismerőjének, Vasvári Annának minden rajzát jóval a kikiáltási ár fölött vették meg. Kassó azaz Kassowitz Félix mindhárom nyomatát 24 és 38 ezer forintra, az indító ár duplájánál is magasabbra licitálták. Megvették HiHi (Hegedűs István) Marcel Aymé "A faljáró" című regényét illusztráló tusrajzait. Sajdik Ferencet, akinek éppen most nyílt kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az aukció közönsége is elkényeztette. Rajzsorozatait, olajképeit 200 ezer forint közelébe emelték.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap