Megszületett Sir John Bowring angol író
2004. szeptember 13. 12:06
Exeter-ben látta meg a napvilágot, külföldi, kereskedelmi célú útjain már fiatalon több nyelvet igen jól megtanult. Amikor Jeremy Bentham filozófus és közgazdász 1824-ben elindította Westminster Review című radikális szellemiségű folyóiratát, Bowring annak társszerkesztője lett, majd a lap teljes irányítását átvette. Az 1920-as évektől több kelet-európai nép, valamint Hollandia és Spanyolország irodalmáról tanulmányokat, illetve azokból fordításokat közölt. Járt hazánkban is, sőt egy kicsit tudott magyarul is. A magyarok költészete, valamint Fordítások Petőfi Sándornak, a magyar költőnek műveiből címmel két szép kötetet adott ki, de fordított Jókaitól is. Munkásságáért beválasztották a Kisfaludy Társaságba és az MTA levelező tagságával tisztelték meg. 1849-ben brit katonai konzul lett, és a Kínában folytatott kereskedelmi tevékenység főfelügyelője. 1854-től hongkongi kormányzó volt. 1855-ben Sziámba (a mai Thaiföldre) látogatott, s ott a királlyal kereskedelmi szerződést kötött. 1861-ben biztosként küldték ki az újonnan alakult Olasz Királyságba. Szülővárosában hunyt el 1872. november 23-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap