Október 6-a egy asszony szemével
2007. október 5. 17:00 M. Lovas Krisztina
Korábban
Az utolsó percek tragédiája
Október 5-én péntek reggel a háziorvos hozta a hírt a grófnénak. Miután az asszony az első percek ijedtségétől magához tért, összeszedte minden erejét és az Újépületbe futott, ám Batthyány szobájában ekkor már csak hűséges szolgálóját találta, sírva. Hiába kérte kétségbeesetten a tiszteket, nem engedték be férjéhez a siralomházba. Megalázó körülmények között kellett az utolsó találkozást kieszközölnie. Először Kempen báróhoz, a budai katonai kerület osztrák parancsnokához sietett, hogy kérje férje ítéletének elhalasztását, hogy addig kegyelemért a császárhoz Bécsbe, vagy akár Haynauhoz Komáromba indulhasson. Ott azonban zárt ajtók fogadták.Ugyanígy járt Liechtenstein császári altábornagynál is. Végül Károlyi Lajosnak, kinek életét a grófné nővére, Zichy Caroline mentette meg Komáromnál, sikerült elérnie Kempen bárónál egy ötperces búcsúlátogatást Batthyányné számára. `Ez a rövid idő ki volt szabva arra az ünnepélyes, fájdalmas utolsó látogatásra, és még azt is megköszönöm annak ki a felelősséget arra az engedélyre magára vette, ... ez a kevés perc, melyeket vele tölthettem, mind amellett, hogy életemnek legszomorúbbak és legkeserűbbek voltak, mégis oly drága emlék, hogy semmi e világon nem pótolhatná.`
Az utolsó találkozást Batthyány hatalmas lélekjelenléttel viselte. "Ne sírj - vigasztalta feleségét, hiszen hamar lesz végem! Ez hamar megy, és azután minden nyomorúságomnak és szenvedésemnek vége leend. ... Te tudod, hogy ártatlanul halok meg, nem érdemeltem ezen igazságtalan bánásmódot. ... A szegény gyermekeimnek nem marad semmi vagyon utánam, minden jószágomat confiscalták. Ne kérj tőlük semmi vissza! ... Midőn felolvasták az ítéletemet - mondta ő mosolyogva - nem hihettem el, azt véltem, hogy rosszul értettem és mindig vártam, mi jön utána, én inkább bámultam, mintsem ijedtem volna, hogy képesek ilyent tenni. ... Köszönöm neked minden jóságodat, te mindig jó angyalom voltál, bocsásd meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked - és békülj ki C...vel is. Bocsásd meg neki is. (Minden bizonnyal Batthyányné nővéréről Caroline-ról van szó, akinek politikai természetűnek vélt kapcsolatára a gróffal az osztrák nyomozóhatóságok is felfigyeltek.) Még most is látom őt előttem. Oly szép, oly magasztos volt! Szemei fénylettek a könnyektől, melyeket visszatartott, hogy ne lássák őt sírni. Valóban azok, kik kegyetlenül megölték, egy szent mártírt csináltak belőle; mint egy szent előtt térdelhettem volna előtte."
Az első felelős magyar kormány mártír miniszterelnökének a halála óta eltelt több mint 150 év alatt nem alakult ki olyan virágzó, élő kultusza, mint egyes kortársainak: Kossuthnak, Széchenyinek, vagy Deáknak. Szélsőségektől mentes, mértéktartó politikájával, sziklaszilárd jellemével, a jogszerűséget és törvényességet élete árán is védelmező egyéniségével azonban méltán kiérdemelte az utókor megbecsülését. Éppen emiatt időszerű, hogy idén, születésének 200. évfordulóján először állítanak emlékének egész alakos szobrot a fővárosban.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap