Meghal Almásy László Ede Afrika-kutató, felfedező
2004. május 21. 03:09
Almásy László Ede Borostyánkőn [Bernstein] született, 1895. aug. 22-én. Középiskoláit Kőszegen kezdte, majd 1909 és 1913 között Angliában, egy londoni magániskolában folytatta az érettségiig. Első pilótajogosítványát 1912-ben szerezte, két évvel később itthon, saját összeállítású gépével sikeres repülést hajtott végre. Az első világháborúban pilótaként többször kitüntették. A húszas években neves autóversenyző, az osztrák Steyr Werke kereskedelmi képviselője Szombathelyen.
Nem volt képzett tudós, mindenekelőtt kiváló műszaki érzékével, gyakorlati tudásával tűnt ki kortársai közül, amit rekordjai is bizonyítanak. A Líbiai-sivatag iránti érdeklődését műszaki kérdések, romantikus motívumok keltették fel, összegyűjtött tapasztalatait, ismereteit azonban jelentős elméleti, mindenekelőtt földrajzi és történeti kutatómunkával egészítette ki. A technikai kérdések után egyre inkább a tudományos problémák felé fordult, az általa fiatal sivatagnak tartott Szahara kialakulása, őstörténete érdekelte, melyekhez útjai során értékes információkat gyűjtött. Legsikeresebb expedícióját 1933-ban vezette a sivatagba: újra felfedezte a legendás, elveszett oázis, Zarzura harmadik völgyét, és világhírű sziklafestményeket talált az Uvainat-hegység barlangjában.
Fő művei:
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A Nobel-díjra is esélyes volt a turáni átok ellen küzdő magyar író tegnap
- Halálos balesetek és „ocsmányságok” feketítették be a Hungária fürdő hírnevét tegnap
- Fókuszban a tudomány és a technológia kapcsolata az idei Múzeumok Őszi Fesztiválján tegnap
- Januárig várja a látogatókat a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása tegnap
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború tegnap
- Mekkora szerepet játszottak a szabadkőművesek a francia forradalomban? tegnap
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 2023.09.21.
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 2023.09.21.