Titokzatos álló sírok Dombóváron

A terület egyik szegletében a hatméteres löszpart alatt kőkori vadászok tízezer évnél is régebbi táborhelyére utaló tűzhely nyoma, a másik oldalon pedig a középkorban állva eltemetett férfi és nő alig ötszáz éves csontváza került elő. A két, időben igencsak távoli, de egymástól mindössze 150 méterre lévő lelet között pedig rézkori, kora bronzkori, kelta, római és Árpád-kori gödrök, árkok, házak, sírok sokasága húzódott.

Az ásatások a tereprendezési munkálatokkal párhuzamosan zajlottak, így a szakemberek és az őket segítő diákok a markológépek árnyékában, rohamtempóban mentették a leleteket. Alig készült el egy-egy sír vagy ház bontása, fotó- és rajzdokumentálása, már a köbméteres kanál óriási fogai mélyedtek a nemrég még féltő gonddal, aprólékos munkával feltárt, az egykori élet nyomait rejtő gödrökbe.

Nézze meg galériánkat a feltárás képeiből!

A kőkori vadászok tűzrakóhelyén csak az égett föld és a hamu jelezte az emberi jelenlétet, eszközeik, az elejtett állatok csontjai sajnos a nagyobb felület átnézése után sem kerültek elő. A több mint ötezer éves rézkori település kemencéinek tapasztásából viszont annál bőségesebben bukkantak olyan cserépdarabokra, amelyek a korszakra jellemző kis, magas szalagfüllel rendelkező, bekarcolt vonalakkal és beszurkált pontsorokkal díszített edények töredékei voltak.

Igazán gazdag azonban a kora bronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúrához (ld. keretes írásunkat) tartozó, közel két hektáron feltárt település bizonyult. Az árkokkal körülvett településrészeken jellegzetes, négyszögletes veremszerű bemélyedések jelölték ki az egykori házsorok helyét. A bennük talált kettőskúpos testű, karcsú nyakú szalagfüles korsók oldalát gyakran finoman besimított vonaldíszek ékítették, a talpcsövön álló tálak belsejében pedig az égetés előtt a lágy agyagba beböködött ágyba töltött mészbetéttel kialakított minták voltak láthatók.

A régészettudomány az egyes korszakokat a lelőhelyek, és a reájuk jellemző leletanyag alapján különíti el egymástól. A kora bronzkor egyik meghatározó dunántúli kultúrája kezdetben a somogyvári nevet viselte, a régészeti egységet Bóna István határozta meg. A "jugoszláviai" Vinkovci kultúrával történt azonosítás következtében a szaktudomány a Somogyvár-Vinkovci elnevezést használja. Virágkora az i. e. 1900-1700 közé tehető. A településeket nemcsak a domblejtők vízhez közeli, lankásabb részein, hanem a dombtetőkön is kiépítették, amelyeket több esetben erődítményekkel látták el.

A kelta település egyik házának szögletében egy csecsemő csontváza arra emlékeztetett, hogy az ember- és gyermekáldozat nemcsak a balladákban, hanem évezredeken át a mindennapi gyakorlatban is létezett. A római kori temető sírjaiban a halottak mellé szórt, a császárok 280-360-as évek között vert pénzei alapján gyerekjáték volt az eltemetések idejének meghatározása.

Az Árpád-kori falu többször megújított kemencéi és az abból előkerülő edénytöredékek gyorsan lezajló, az akkori emberek életét fenekestől felforgató életmódbeli változásokat jeleztek. Kérdések sokaságát vetette fel szinte minden lelet, de a legtöbb fejtörést talán az a fülesgombok alapján a 16-17. századra keltezhető temetőrészlet okozta, ahol a fejjel nyugatnak temetett, háton nyújtott vázak között két álló csontváz is látható volt. A sírsorokba pontosan illeszkedő fiatal nő és férfi valaha arccal keletnek tekintő teste csak a keresztcsonttól lefelé maradt meg, a többi csont a domboldal eróziója, a talajművelés miatt elpusztult.

Szokás, büntetés vagy más ok miatt helyezték őket így a földbe - tették fel a kérdést a régészek. A pontos válasz még várat magára, jelenleg a leletek mentése volt az elsődleges feladat. A kérdések megválaszolása, a régészeti megfigyelések, tárgyak tudományos feldolgozása nyugodtabb körülmények között a következő évek feladata lesz.