A szovjet diplomácia győzött a genovai értekezleten

Genovában nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1922. április elején nyílt meg a magyar szóhasználatban "génuai konferenciának" nevezett nemzetközi tanácskozás.

Háborúellenes szovjet követelések

Lloyd George

Az olasz kormány meghívására több mint harminc ország delegált küldöttségeket az eredetileg gazdasági-pénzügyi tematikájú tanácskozásra, amely az Egyesült Államok távolmaradása nyomán már "európai értekezletnek" is minősült. Szovjet-Oroszország ezúttal első ízben képviseltette magát átfogó nemzetközi tanácskozáson.

A genovai konferenciával kapcsolatos egyik nyugati szándék az volt, hogy ha a katonai intervencióval nem sikerült térdre kényszeríteni a szovjeteket, akkor más úton-módon kell ezt keresztülvinni. Megoldásnak kínálkozott egy külön az "Európa gazdasági helyreállítására" hivatott tanácskozás összehozása, amely módot adhatott volna a tőkés rendszer ellentmondásainak szovjetellenes platformon való elsimítására, szovjetellenes egységfront összekovácsolására.

Az orosz küldöttségvezető Lenin személyes megbízásából a konferencián első ízben hirdette meg "a két rendszer békés együttélésének" elvét és feltételeit, valamint az "átfogó fegyverzetcsökkentés" programját. Ez utóbbival szemben egyedül a francia küldöttségvezető, Barthou lépett fel nyíltan, a többiek jobbnak tartották nem irritálni országuk közvéleményét.

Georgij Csicserin szovjet-orosz külügyi népbiztos, delegációvezető a génuai konferencia első plenáris ülésén, 1922. április 10-én nagy visszhangot, egyben a nyugati delegációknál felhördülést kiváltó beszédet tartott. A militarizmus terheinek enyhítését, a fegyverzet általános csökkentését, a hadseregek zsugorítását, a hadviselés szabályainak kijavítását, a legbarbárabb harcmódok, egyebek között a légi hadviselés betiltását, a békés lakosság elleni katonai akciók szigorú betiltását követelte. Nem csoda, ha ezek után a konferencia azonnal levette laza napirendjéről a leszerelési témákat és bizonytalan későbbi tárgyalófórumok elé utalta (Hága, Genf, Róma, Locarno, stb.).

A szovjet delegáltak

A tanácskozás egyik történelmi jelentőségű mozzanata volt, hogy a szovjeteknek sikerült kiszakítani Németországot a nyugati egységfrontból. Ez benne volt a "lenini útmutatásokban", amelyek számoltak Németországnak a reá kényszerített Versailles-i szerződéssel való elégedetlenségével. A szovjetellenes német vezető körök sajátos helyzetüknél fogva nem jutottak közös nevezőre az antant-hatalmakkal. Moszkva köztudottan nem ismerte el a "rabló" Versailles-i szerződést, ezáltal jobb nemzetközi pozícióhoz juttatta Németországot és enyhítette a győztes hatalmaknak reá kifejtett nyomását.

Az persze már a génuai konferencia első ülésén világossá vált, hogy a német delegáció nem szándékozik az antant-hatalmak szertelen igényeit aktívan támogatni, Nagy-Britannia ugyanis szóba sem engedte hozni a Versailles-i szerződés rendelkezéseinek enyhítését és a német jóvátétel problematikáját. Az 1922. április 16-án tető alá hozott rapallói szerződés az orosz diplomácia megnyilatkozásai szerint "a két tulajdonrendszer - a szocialista és a kapitalista - közötti egyenjogúságot rögzítette".

Francia ellenlépések

Nem érdektelen, hogy kevéssel a konferencia összehívása előtt, 1922. január 12-én Franciaországban megbukott a Briand-kormány (a francia reakció azzal vádolta, hogy `meghátrált a német és az orosz kérdésben`). A hatalomra jutott kormány feje, Poincaré február 25-én Boulogne-ban az angol Lloyd George-dzsal egyrészt abban állapodott meg, hogy Versailles ügye nem kerülhet napirendre Genovában, másrészt abban, hogy Londonban március végén szakértői munkacsoport szerkesszen meg egy követeléslistát az oroszokkal szemben `Európa helyreállítása és az Oroszországgal folytatandó tárgyalások` témakörben. Utóbbi témakör kimerült volna az orosz adósságok, jóvátétel, kártalanítás, a külföldiektől elvett vállalatok visszaadása, a velük szemben alkalmazandó különleges bánásmód és hasonlók témakörében.

Ugyancsak francia mesterkedés volt a balti térség államai (Észtország, Litvánia, Finnország, Lengyelország) tanácskozásának megrendezése azzal az elgondolással, hogy Genovában alakítsanak külön szovjetellenes egységfrontot. Moszkva sem maradt rest: nyolchatalmi `tömböt` alakított ki Ukrajna, Belorusszia, Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország, Buhara és a távol-keletiek részvételével, hogy közös álláspontjukat az értekezleten a szovjet-orosz külügyi népbiztos, Georgij Csicserin képviselje.

A szovjet történetírás annak idején hagyományosan azt emelte ki, hogy Szovjet-Oroszország küldöttsége az értekezleten eredményesen hárította el az "imperialista küldöttségeknek" azt a próbálkozását, hogy olyan politikai és gazdasági engedményeket csikarjanak ki Moszkvától, amelyek a kapitalizmus ottani visszaállítását célozták. Ugyanakkor orosz részről készek voltak kártalanítani a forradalom előtti külföldi tulajdonosokat azzal a feltétellel, hogy ha "de jure" elismerik a szovjet államot, és ha hiteleket folyósítanak neki.

Ehhez igényként az is megfogalmazódott, hogy a kártérítés a nyugati intervenció és a szovjetellenes blokád következményeiért nem maradhat el. A mérleg: a genovai értekezlet révén a szovjet diplomáciának sikerült áttörnie az "imperialista egységfrontot", megkötnie Németországgal a rapallói szerződést - még a génuai konferencia alatt.

Ami végül Washingtont illeti, a konferencia kudarcában nem csekély szerepe volt az Egyesült Államoknak, az amerikai vezető köröknek. Abban voltak érdekeltek, hogy az orosz szovjetköztársaság felé a "tárt kapuk" elve érvényesüljön és ennek révén ellenőrzésük alá vonhassák a szovjet gazdaságot, különösen a kaukázusi olajmezőket. Az Egyesült Államok főleg azért utasította el az 1922-es konferencián való részvételt, mert folytatni szándékozott a Szovjet-Oroszországgal szembeni katonai és gazdasági beavatkozás, az intervenció politikáját. Tartott persze attól is, hogy ha a szovjetek megtagadják az orosz adósságok visszafizetését, akkor az európai országok is követik a példát és "eltekintenek" a törlesztéstől Amerika viszonylatában.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)