A szociáldemokraták titkos kiegyezése: 85 éves a Bethlen-Peyer paktum
2006. december 21. 16:00
Korábban
Túl nagy engedményeket tettek
Bethlen kötelezettséget vállalt arra, hogy a kormány megalkotja az aggkori nyugdíjról, a rokkantbiztosításról, az özvegyek és az árvák biztosításáról, valamint a munkásbiztosításról szóló törvényeket. A megállapodás lehetővé tette, hogy a bányamunkások szabadon költözhessenek, viszont kikötötték, hogy a stratégiai fontosságú ágazatokban a szociáldemokraták nem folytathatnak olyan mértékű agitációt, amely akadályozná a termelés folytonosságát és mérvét.A kormány feloldotta a szakszervezetek és egyesületek betétjeinek zárolását, kikötötték viszont, hogy bizonyos ágazatok dolgozói nem sztrájkolhatnak. Az MSZDP ezek mellett elfogadta, hogy lemond a köztársasági eszmét hirdető propagandáról és a radikális ellenzéki szerepről, s engedtek annak a kormánykövetelésnek is, hogy nem bírálják a végrehajtó hatalom külpolitikáját.
Az MSZDP vállalta, hogy a külföldi testvérpártjaival való kapcsolatában megcáfolja a fehérterrorról szóló híreket és úgymond hiteles képet ad Magyarországról. E kötelezettségnek mindenekelőtt a Népszava hasábjain kellett eleget tenniük, vagyis az újságnak olyan hangvételt kellett megütnie, amely kifejezi a polgári társadalommal való együttműködésre való hajlandóságot. A párt nevesebb tagjainak emellett a megállapodás tényéről szóló cikket kellett megjelentetniük a külföldi szociáldemokrata lapokban.
A titkos megállapodás három éven át maradt titokban, amikor is az MSZDP vezetőségének határozata alapján a Népszavában nyilvánosságra hozták a paktumot. A megegyezés, amelyben a kormány elismerte a szociáldemokrata pártot, mint politikai tényezőt, nagy felháborodást váltott ki a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban. Bírálói szerint a párt túl nagy engedményeket tett a kormány felé, amely a (városokon kívüli) nyílt szavazás és a kedvezőtlen politikai feltételek miatt nem tudta megfelelően ellátni a munkásság érdekeinek védelmét és képviseletét.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap