Megszületett Anders Celsius svéd fizikus
2004. szeptember 13. 12:06
A róla elnevezett hőmérsékleti skála megalkotója Uppsala-ban látta meg a napvilágot. 1730-tól 1744-ig az uppsalai egyetem csillagászat-professzora volt, s ő építette 1740-ben az Uppsalai Obszervatóriumot. 1733-ban közzétett egy 316 tételes gyűjteményt azokról a sarkifény-megfigyelésekről, amelyeket ő és tudóstársai végeztek 1716 és 1732 között. Szorgalmazta, hogy a Lappföldön mérjék meg a délkör egy darabját, 1736-ban részt is vett egy e célból indított expedíción. Ezen az úton igazolták Newton elméletét, mely szerint a Föld a sarkok tájékán valamivel lapultabb. 1737-ben tervezte meg a máig is általánosan használt (100 fokos beosztású) hőmérsékletskálát, mely világhírűvé tette nevét. Ötlete, amelyet 1742-ben ismertetett a Svéd Akadémián tartott előadásában, leegyszerűsítette a hőmérsékletmérést és az ezzel kapcsolatos számításokat. Sokat fáradozott a Gergely-naptár bevezetése érdekében. - A XVIII. század Európájának kiemelkedő tudósa volt, főbb műveiben a Nap és Föld távolságának meghatározásáról és a Föld alakjáról értekezett. Fizikával és geofizikával is foglalkozott, a svéden kívül a berlini akadémia és a londoni Royal Society is tagjai közé fogadta. Szülővárosában hunyt el 1744. április 25-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap